• Németh Gábor Dávid

Félre

(Billy Collins után)

 

Nem tudod elfogadni, hogy el tudsz
határolni világokat. Félrenyomtál egy
gombot, ezért egy érthetetlen szót küldtél
sms-ben. Vagyis csak én nem értettem
a mássalhangzó-torlódást, te még egy bántóan
pontos erdőt is szívesen kiejthetetlenné
tettél volna.

 

Mikor már éve óta meghalt, még akkor is
beírtam a naptárba születésnapját.

 

Jobb kezemmel átnyúltam bal vállam
fölött és a tarkómra tettem, bal kezemmel
pedig jobb lapockámba kapaszkodtam.

 

Hátulról úgy néztem ki, mintha valaki ölelne,

elölről pedig mint egy bolond,
aki a kényszerzubbonyt várja.

 

 

olyan nyugodt

 

olyan nyugodt az ágy, mintha mindent
megbocsátana a szobának. a keze.
hogy üres. azt hittem, teát nem lehet
eltörni. ugye a teremtéssel test helyet nem
cserélhet? mindenhol felkapcsolva hagyta
a villanyt. minden túlságosan látható.
megtört, mint a prizmában a fény,
színesen halt meg.

 

nem halt meg.
csak nincs.

 

• Fellinger Károly

Zsírpapír

(Juhász Ferenc halálhírére)

 

János nem bírja magát utolérni,
most kering hát maga körül, föld a nap
körül, és elvan, miként a borbély a
szakállas golyóval, közben meg kihull
a haja az emlékezetéből, így
időre van szüksége, hólapátra,
ami elolvad a kezével együtt,
mert máskülönben olyan értelmetlen
volna e föltámadás, felesleges
honfoglalás, újra csak büntetésből,
mint a sors könyvében a lapok közé
elhelyezett, preparált almalevél.

 

 

Retró

 

János a gyerek, ellopta szomszédjuk
karóráját, nem tudott vele boldog
lenni, nem bírta eldönteni, hova
dugja el, a pincébe, a padlásra, 
aztán egy diótörő kalapáccsal
ráütött a karórára, jó mélyen
elföldelte, mint a döglött tyúkokat, 
a szélpuskával lelőtt madarakat, 
melyeknek megjelölte sírját, s hogy ne
legyen feltűnő, a karórának is
keresztet tákolt össze deszkalécből.

 

 

Karnevál

Lányomat és családját
látogattam meg,
nemrég költöztek
a régi bérlakásból

három emelettel
lejjebb,
egy tágasabba,
meg a lányom

holnap lesz kerek harminc éves,
elnéztem a képeket
a szekrény tetején,
volt anyósomat és apósomat

a volt feleségem társaságában,
az az érzésem támadt,
feltetováltatnám őket
a hátam közepére,

így ostorozva magamat,
a szüleimét és a
saját fotómat persze
sehol se találva,

akárcsak az előző
egyszobásban,
régi szomszédjuk mégis
kíváncsi volt,

lejött hozzám, míg
nyolcéves unokám
a barátnőjéhez készülődött
a karneválba,

lányom elengedte,
tegnap tiszta egyesre
sikerült a bizonyítványa,
aztán a jelmeze

amúgy is tavalyról
maradt,
nem sikerült
kinőnie

 

• Fekete Anna

Innen oda

 

Szép vagy, mondom. Hiszen vagy jót, vagy semmit.

A halottaknak hízelegni kell: megtalálom hajukat 

a párnámon, érzem hálószobámban a lélegzetüket, 

ha belépek egy üzletbe, a saját nagyanyám bámul rám 

meglepetten. Mifelénk túl sok a halott a földben, 

Egy kapavágás, rossz mozdulat, de még egy álomban 

ismételt szó is kiszabadítja őket, miközben diófák, 

sötét málnabokrok szívják nedveiket. Megveszed, 

megeszed, elengeded. Kelet-európai örökkévalóság.

 

 

Át

 

Vidám útitársat, hatalmas fákat, örökös hétfőt,

Amerikát! A helynevek fájdalom nélkül 

suhannak el, és mint az elszabadult kanca, 

úgy süvít a távolság. Ugyan kit siratnál? Az út szélén 

poros, hebehurgya fák grimaszolnak.

 

Aztán az éjszaka. 

 

Rettentő túloldalát takarja a hold előlem.

 

Keskeny, éles penge, mintha csak bele akarna vágni

a szemembe. Csodálkozom, hogy rám talált.

 

 

Kutyaidő

 

Minden várandós nő védtelen. 

Gyulladások, fertőzések bujkálnak benne. 

Túlfűtött óceánjáró: sarkig tárt ablakokkal 

szeli át a tengert, míg legbelül a hajótest 

egy ismeretlen lényt rejteget.

Egy emigráns él ilyen készenlétben. 

Örökké zihálva, mindig túlhevülve, 

a védtelen szív alatt félig elfelejtett

szavakat rejteget. Az ám, babám,

dünnyögi hazafelé, télvíz és kutyaütő, 

a hétszázát! Álmában felriad, savanyút

kíván, édeset eszik ürmössel, kortyint 

egy édeskeserűt rá, dupla habbal, jó ánizsosan. 

Ha elfárad, dőlnek rá a magyar szavak,

alatta, felette, előtte, mögötte magyarul

beszélnek. Ez az ő titkos tengere:

nincs partja, nincs kezdete, nincs vége.

Kilenc hónap – végtelen.

 

 

Ékszerek

 

Nem engedhetlek el, hiszen haragszom.

Emlékezem, ezért erős vagyok. A szerelem

megolvad, mint a cukorka, a jóság álmossá tesz,

a megbocsátás elbágyaszt, az álmok megöregítenek. 

De a sértés és a félelem nem kopik, nem gyógyul, 

nem vész el, egyre több van belőle, és egyre fényesebb. 

Ne aggódj! A gyerekeimnek majd azt mondom: ékszerek.

 

• Székelyhidi Zsolt

Mutató

Elnézni a világ végére,
kiállni a szélnek
ellenére,
vetni meg bőszen
lábaidat keletnek, nyugatnak,
ahogy a part adja
ívét a karikanapnak.
Kinézni a távolabbi
hullámot, a fodrot
csíknak látod
olyan távból,
fehér és hosszú,
az ég le, a víz felfelé
nyomja.
Ránézni téged
arra a vonalra,
vetíteni a csíkra,
próbállak
elképzelni, hogy a sötétkék
tömeg és világoskék súly
közötti vékony fehér sáv vagy,
én veszni látszó
vitorlaárbóc.

 

Mindezek pedig végül
pont és vonal a világ
mutatóujj-peremén.

 

 

A mágus

 

Elaltatja a nőt,
hallja szuszogását,
szedje lélegzetét,
tegye a kezét
pórusára,
szemére csukja,
ajkára lopja
álmait.

 

Éjjel vonja
el tőle
az igaz
szerelmet.

 

A hajnallal
ébredő
nő omlásnak
indul,

bújásnak nyakba,

kéznek a kézbe.

 

Napi varázslat,
rutin, de egyet
se kihagyni,
különben annyi!