Archívum
ico impressum ico archiv  ico search ico user

 Támogatók: gyoremblema l  nka little

HarasztiAgi

 

— Ha jól tudom, teljes munkaidőben dolgozol, mellette több Tumblr-projektet viszel egyszerre, amelyeknek a tartalmából látszik, hogy rengeteget olvasol és kutatsz, emellett verset és cikkeket írsz, ráadásul ha jól tudom, legalább annyi kéziratot kapsz a postaládádba szerkesztésre, mint egy hivatásos szerkesztő. Ezt még összeszedni is sok. Hogy tudod beosztani az idődet?

  

— Ez így tényleg soknak hangzik, kicsit talán túlzol is. A módszerem egyébként egyszerű: ha valamit el kell intéznem, lehetőleg rögtön a végére járok, nem halogatok, ha csak két percem van, akkor is belekezdek. Mivel az irodalmi vállalásaimhoz legnagyobb részt olvasnom kell, a könyvtártól a pdf-felolvasó alkalmazásig minden lehetőséggel élek. Másrészt bárminek nekimegyek, ha megtetszik egy téma, legyen az alternatív folyóirat-antológia, Kassák-mémgyár vagy egy korszak feltérképezése magyar írók önéletrajzi írásain keresztül.

 

— Lehet hobbinak tekinteni a Tumblr-projektekkel való foglalkozást? Vagy ez egy olyan szakmai elfoglaltság, amellyel esetleg inspirálódsz egy következő kötethez?

 

bolladavidkopy— Inkább kattanások ezek, hobbinál mindenképp komolyabbak, ráadásul másoknak is érdekesek lehetnek. Ezért is szeretem annyira ezeket a blogokat, hiszen egyszerre olvasónaplók és tematikus gyűjtemények. Az inspiráció mindenképpen szerepet játszik, például sokat tanultam a szerkesztésről, miközben digitálisan felvagdostam Bartók Imre Gondolkodók regénytrilógiáját, majd verseket raktam össze a darabkáiból, de tanulságos volt az is, amikor űrköltészettel kezdtem el foglalkozni.

 

— Az első komolyabb projekted, ha jól tudom a Lelkigyakorlatok volt, ami a mai napig fut és egy meghatározó világirodalmi fórummá nőtte ki magát. Ezt Bajtai Andrással közösen szerkesztitek. Hogyan választjátok ki a verseket? Hogyan juttok konszenzusra velük kapcsolatban?

 

— 2012-ben Andrással teljesen rácsavarodtunk a világlírára, rengeteg kötetet vásároltunk és kölcsönöztünk, de eleinte csak egymásnak mutattuk meg a nagy felfedezéseket. Komolyan mondom, megmámorosodtunk a versektől, tágasabb világúnak, nagyobb ívűnek, felszabadítóbbnak éreztük őket mondjuk Petrihez képest, aki akkoriban az egyik kedvencünk volt. Eleinte naponta frissítettük a gyűjteményt, és úgy válogattuk a verseket, hogy ha egyikünk átmosott egy kötetet, akkor a következő lelkigyakorlaton felolvasta belőle a kedvenceit, végül azok a versek kerültek fel a blogra, amikre mindketten igent mondtunk. Mostanában azért kényelmesebb tempóban szerkesztjük a blogot, viszont épp a napokban tudatosult bennem, hogy észrevétlenül magunk mögött hagytunk egy újabb mérföldkövet, és már több mint 500 vers olvasható a Lelkigyakorlatokon.

 

— Tudsz mondani egyetlen olyan világirodalmi alkotót, aki valamiért nagy benyomást tett rád vagy valakit, akit bármilyen belső mérce szerint fontosnak tartasz?

 

— Egyetlen nevet nem tudok kiválasztani, de mondok két kötetet, amiket nagyon közel érzek magamhoz. Az egyik a belga születésű francia költő, író, képzőművész és utazó, Henry Michaux Máshol című kötete, ami pszichedelikus/mágikus világával új horizontot húzott számomra. A másik Italo Calvinótól a Láthatatlan városok, aminek írásánál szerzője szintén elég kevéssé tartotta szem előtt az euklidészi geometria szabályait.

 

CUpkFLIWcAESgVE

 

— Az előbb érintőlegesen előkerült az “űrköltészet”, amiről talán majdnem mindenkinek te jutsz az eszébe a kortárs hazai irodalmi közegben. Ez mondjuk nagyrészt A káprázatbeliekhez című sci-fi verseskötetednek is köszönhető. Hol gyökeredzik benned a műfaj iránti vonzalom, és mióta tart?

 

— A beat tanúinak könyve írása közben vetettem rá magam igazán a műfajra, tulajdonképpen olvasói válságba kerültem, amiből aztán sci-fi regények vezettek ki. Korábban rendszertelenül olvastam csak sci-fiket, ebben az időszakban viszont módszeresen kezdtem foglalkozni velük. Bújtam a könyvlistákat, pótoltam a klasszikusokat, vadásztam a különlegességeket. Ez az intenzív periódus aztán A káprázatbeliekhez megírásával véget ért, a rajongás viszont megmaradt. Azt hiszem ez a fajta periodikusság amúgy is jellemző rám, beleásom magam valamibe, amiből általában születik valami (a sci-finél épp A káprázatbeliekhez), aztán valami más felé fordulok.

 

— És mi az, ami felé éppen most fordulsz?

 

— A két kisfiam eléggé lefoglal mostanában, vannak lírai és prózai terveim is, de nem tudom még, hogy melyik fog ezekből elsőnek megvalósulni. A Tumblren jelenleg futó vállalkozásom, hogy végigolvasom a Digitális Irodalmi Akadémián elérhető önéletrajzi írásokat, és a kedvenc részleteimből szerkesztek egy blogot – ez a Költőnk és kora. Ezzel azért is foglalkozom szívesen, mert egyrészt részletesebb képet kapok a 20. század irodalmi, politikai, stb. életéről, másrészt, mivel az írók sokat pörögnek az alkotás problémáin, engem is ösztönöznek ezek a könyvek. Kérdezted korábban a mércét, Tandori Dezső verseiből készítek egy válogatást, szeretném, ha egyszer megjelenne könyv alakban is. Az lenne a mérce.

 

— Azért ne felejtsük el, hogy nemcsak alkotók és irodalmi korok között böngészel, hanem hangszerek között is. Hányféle hangszer fér el egy belvárosi lakásban?

 

— Nem számolom, de ez valószínűleg azt is jelenti, hogy elég sok van belőlük. A hangszerek vásárlását a zenei tanulmányaim alatt kezdtem el, kezdetben csak ütőhangszereket szereztem be – ezen a szakon tanultam a Zeneakadémián –, aztán jött néhány húros és fúvós hangszer is. Egy idő után azt vettem észre, hogy azokon játszom a legszívesebben, amiken a saját fejem után tanultam játszani, más szóval a felfedezés öröme hajt ebben is. Ha rám tör a munkával kapcsolatos aggodalom, azzal szoktam nyugtatni magamat, hogy végső esetben elmegyek utcazenésznek, végül is megvan hozzá a felszerelésem.

 

— Mostanában újra hallhatunk téged irodalmi esteken is játszani, Dunajcsik Mátyással volt most két közös estetek, Taïga & Gleccser néven, először az Írók Boltjában, később és az újonnan nyílt Magvető Caféban. Mesélnél kicsit erről a projektről?

 

BankoviDorottyafoto

— Az Írók Boltja felkért, hogy olvassak fel és játsszak a Kis Könyves Éjen, és mivel mostanában gyakran kísérletezgetek citerával, eszembe jutott Dunajcsik Mátyás, aki pedig egy ideje langspilen (a citera izlandi rokona) tanul. A műsor nagyrészt az én szövegeimre épült (A beat tanúinak könyvéből és A káprázatbeliekhez írtakból vegyesen), de Mátyás is felolvasott saját verset és műfordításokat. A zenét közösen találtuk ki, és külön izgalmassá tette az estet, hogy Mátyás elektronikát is használt a langspil mellett. Ezt a koncepciót fejlesztettük aztán tovább a Magvető Cafés fellépésre, egyrészt a szöveges részt kiegyenlítettebbé tettük Mátyás új verseivel, amiket a Taïga & Gleccserhez írt, másrészt Korai Zsolt beszállt vetíteni, és olyat varázsolt a projektorral, hogy utólag megnézve a felvételt az volt az érzésem, ez volt az est legjobb része.

 

— Van olyan alkotó, akivel szívesen szerveznél egy hasonló fellépést? Akár ma már nem élő vagy külföldi szerzők közül.

 

— Balassi Bálinttal szívesen játszanék etno/folk alapú zenét, ráadásul szerintem jól állnának a kezében az elektromos hangszerek is. Csáth Géza hegedűjátéka eszembe szokott jutni néha (vajon milyen lehetett?), szívesen elhívnám egy felolvasásra játszani, de vele előbb azért felugranánk Andráshoz egy lelkigyakorlatra.