Archívum
ico impressum ico archiv  ico search ico user

 Támogatók: gyoremblema l  nka little

balogh Istvan alternativ valosag foto Marcali Gabor8

 

 

Kedves Közönség!

És remélem, hogy mondhatom így:
Kedves Balogh István-rajongók!


Pár napja láttam egy eléggé bugyuta filmet, amiben egy festőművésznő és egy író meghirdeti a képek és szavak versenyét abban az iskolában, ahol mindketten kenyérkereső foglalkozásukat űzik, vagyis tanítanak. És erre az iskola felbolydul, természetesen két pártra szakad, lesznek a kép-pártiak és a szó-pártiak. A sztori a két tábor mindent eldönteni hivatott összecsapásában csúcsosodik ki, aminek nyilván happy end lesz a vége, vagyis sem a kép nem győz a szó fölött, sem a szó a kép fölött.

 

balogh Istvan alternativ valosag foto Marcali Gabor5

 

Szerencsére ma este afféle megmérettetés nem fenyeget. Balogh István képei körben a termek falán ugyanis eléggé meggyőzőek; és mindaz, amit én a szó által hozzájuk fűzni merészkedem, az tényleg csak fűzés, öltés, egyik szavamat a másikba.

Lehet-e még újat festeni? – kérdezte a minap tizenhárom éves lányom egy pécsi tárlaton nézelődve, és csodálkoztam, hogy egy kiskamasz gyakorlatilag ráérzett arra, amin én is el szoktam töprengeni. Mint ahogy, persze, vonatkozik ez az irodalomra is – ugyan, mi az, ami nincs megírva?

 

balogh Istvan alternativ valosag foto Marcali Gabor9

 

Csakhogy minden jó író és minden jó festő olyan, mint maga az emberi lény: ahogy én és Önök is szüleink, nagyszüleink és sok-sok elődünk génjeiből épülünk fel, mert ki tudja, hány tucat generáció DNS-ei tekergőznek sejtmagjainkban, pontosan úgy jön létre a művész is. Kinő és folyamatosan táplálkozik az elődmesterek műveiből. Mert örökre ott vannak bennünk ők, a régiek. Ám az, aki itt és most él és alkot, belőlük fakadva lesz egyedi, egyszeri, olyan, aki még nem volt.

 

balogh Istvan alternativ valosag foto Marcali Gabor1

 

Most nem ugrom vissza generációkat az időben, csupán harmincnégy évet – ami egy, illetve esetünkben Istvánnal, két ember életében nem kevés. 1984 szeptemberétől a Győri Városi Könyvtár Feldolgozó Osztályán jelentős munkaerő-fejlesztés történt: egy húszéves festőjelölt és egy tizenkilenc éves költőtanonc csapkodta a pecsétet a Beszterce ostroma több tucatnyi példányába.

 

 

balogh Istvan alternativ valosag foto Marcali Gabor3

 

És a művelet közben Cézanne-ról tartott suttogó kiselőadást az egyik, Tandori Dezsőről a másik, majd Rocky Marcianóról az egyik és Niki Laudáról a másik. Remekül teltek a munkanapok, csak kicsit lassan. És irgalmatlan hegyekben tornyosult előttünk a Beszterce ostroma
Ehhez képest tényleg hamar elszelelt ez a majd’ három és fél évtized.

 

balogh Istvan alternativ valosag foto Marcali Gabor4

 

Megszülettek a képek és a szavak.
A képek, amik most körbevesznek bennünket, mint életünk vászonfoncsorú tükrei. Amit én Balogh István festő-felmenőiben látok, az Arcimboldo és Klimt, El Greco és Van Gogh, no meg Gulácsy. Vagy a New Age festői.
Amúgy mindez mellékes, egyrészt, mert alig konyítok a művészettörténethez, ráadásul, ennél sokkal fontosabb, hogy nem a múltnak kell most örvendezni, hanem a jelennek, vagyis Istvánnak, a mai mesternek.

 

balogh Istvan alternativ valosag foto Marcali Gabor6


Aki valami hihetetlen elánnal és olyan elragadtatással fest, ami elragadja a szemlélőt is. Már csak a méretek miatt is. Balogh Istvánnál nem pusztán arról van szó, hogy hatalmas méretű felületeket sok-sok festékkel ken be – nála a fizikai nagyság éteri nagysággá transzponálódik. Képei előtt állva érezni: mindaz, ami benne kavarog, ami a kezét mozgatja, nem tud kisebbé zsugorodni, sőt, inkább csoda, hogy ezekre az amúgy óriási vásznakra ráfér, ami előtör belőle. Mintha kereteiket szétfeszítve a festmények tovább folytatódhatnának, egymásba olvadnának, rámásznának a falakra és a mennyezetre, és talán még ez sem elegendő…
Így vesz körbe bennünket egyszer csak ez a más-világ, ami a lenyűgöző méretek ellenére intim is tud lenni az elképesztő részletgazdagság és bravúros ecsetkezelésnek köszönhetően.

 

balogh Istvan alternativ valosag foto Marcali Gabor7

 

Ha a feleségemmel repülővel megyünk valahová, a reptéri duty free shopban be szoktuk illatosítani és kenni magunkat azokkal a méregdrága parfümökkel és krémekkel, amiket amúgy sose veszünk meg. A jó művészet is luxus, ám szerencsére olyan luxus, amit többé-kevésbé megengedhetünk magunknak, amennyiben van rá igényünk és rászánjuk az időt. Egy ilyen kiállítás, mint Balogh Istváné, számomra ugyanúgy kényeztetés. Alternatív valóság, mert elemel, kiemel abból a valóságból, ahol nap mint nap szaladgálunk. Körbehint és bekrémez valami különös eleggyel, ami a képekből árad. Csak oda kell állni a festmények elé, és hagyni, hogy valami megtörténjen általuk – velünk. Kivel mi, azt majd érezni fogják.

 

balogh Istvan alternativ valosag foto Marcali Gabor2

 

A győrieket és akik erre járnak bármi oknál fogva, arra serkentem, hogy hagyják magukat kicsit elvarázsolni, körbebugyolálni ettől a másik valóságtól, ami természetesen nem feltétlenül és kizárólag kényeztetésről és a lubickolásról szól. Hanem sokkal inkább arról, hogy bizonyos erők, energiák, amikre ugyanúgy szükségünk van, mint a legelemibb tápanyagokra, ezekből a képekből meríthetőek – csak ide kell állni eléjük, és hagyni, hogy a festmények tegyék a dolgukat.
Egy teljes hónapjuk lesz rá. Éljenek vele, mert biztos vagyok benne, hogy jobban fognak élni a valóságos valóságban is.

 

Méhes Károly

Fotók: Marcali Gábor

 

ALTERNATÍV VALÓSÁG
Balogh István festőművész kiállítása

 

A kiállításhoz kapcsolódó program:

Balogh István festőművész tárlatvezetése

Időpont: 2018. február 24. (szombat) 17:00
belépés: díjtalan

Helyszín: Esterházy-palota (Győr, Király u. 17.)

Megtekinthető: 2018. január 25 – február 25.
hétfő kivételével naponta 10.00-18.00 óra között