drMáriás Kisüt a nap! című kiállítása
2018.04.20. – 2018.05.20.
Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
9021 Győr, Király utca 17.

Abafáy-Deák Csillag

Kisüt a nap, de esőre készüljön!

Mi az, hogy kisüt a nap! Vagyis most még nem süt? Majd kisüt? Semmi carpe diem? drMáriás nem elég optimista? Mi történt? Mikor még le se ment a nap. Megírta az újság, bemondta a rádió, sőt a tévé is mutatta. Láttuk! Beütött a klímaváltozás? Fehér éjszakák, elcsúsztunk a térképen? Nem csúsztunk (?) semerre se, csak dr. Máriás műtermében bolyongunk újfent, régi barátok között, nem vallanak színt, a művész színezi őket, igen, valóban színes egyéniségek. Hogy néha sírni lenne kedvünk a nevetés mellett, az a mi bajunk. Minek nézünk ilyen képeket, mikor forgathatnánk, na, nem mondom meg, mit. Így a szemünket forgatjuk. Kisüt a nap! Mégis fekete alapú képek születtek, hogy jön ez ide? Szívatnak minket? Reklám áldozatai vagyunk, nem azt kapjuk a pénzünkért, amit ígérnek?
Kivágott csipkeképeket látunk, átlátunk, de nem a szitán, hanem a kivágáson, a lyukon, vagyis azon, ami nincs, ami nincs is oda festve. Hát ez a kunszt. Fejből kinövő figurák, helyzetek jönnek, kifordítva-befordítva. Csipkedarabok. drMáriást senki sem csipkedi, elképzelem őt horgolótűvel a kezében. A horgolásban benne van a horog szó is, a tű végén horog, azzal húzzuk át a hurkon a fonalat. A horog néha KO. Csípnek ezek a csipkék, csípik a csőrünket, pedig nincs is csőrünk, csak halandó kiállításlátogatók vagyunk. Ennyire ártatlanok lennénk? Nem rólunk szólnak ezek a képek? Nem, mert mindig mások csinálják a balhét, ez köztudott. drMáriás csipkedte magát, hogy összehozza ezt a hatalmas anyagot. Rossz álmaink lesznek, ennyi diktátort, bűnözőt egy légtérben mikor láttunk? Inkább ne emlegessük, falra az ördögöt ne fessük, mert tényleg visszajönnek, talán már itt is vannak, de nyugi, ez csak egy kiállítás. Ki vannak ezek az emberek állítva. Nem sarokba, hanem ki. Ki-ki hogyan. A papír mindent elbír, gyakran még a nyomdafestéket is.
Kézműves fagylalt, kézműves sör, és folytathatnám a sort, milyen hirdetéseket olvashatunk lépten-nyomon. drMáriás is kedvet kapott, kézműveket is alkotott. Mintha a festmény nem az lenne. Ez valóban kézimunka, nem vert csipke, mégis veretes, ezekkel ráver az eddigiekre még horgolótűvel. Tűhegyesen. Most lemegyünk, nem kutyába, hanem gyerekbe, kifestő könyvet is látunk, és hajtogatjuk a papírt, és hajtogatunk sok okos dolgot, csak nem szavakkal, hanem formákkal. drMáriás csipkenyelvet teremt, anélkül, hogy édeskéssé válna, nem nagyanyáink csipketerítője jut eszünkbe. Papírkivágás, nem csak gyerekmunka, ősi kínai művészet.  Az első lépés a hajtogatás. Kivágás. Kihajtogatás. Ki is hajt, valami eddig nem ismert. Sérülékeny az anyag, papírmunka. Nincs kő, csak papír, olló. Mégis időtálló mű lesz. Faroston. Nem dísz, nem díszmagyar, figura, emberforma teremtődik, csipkehúsú, nincs nyugta, szaporodik, mindenütt ott van. Mint egy új rajzfilmfigura, név után kiált. Fekete alapon árnyjáték is. Önszaggatóvá válik a kivágottember. Van arany és kéklő vizet idéző szín, nem papírhajó úszik, az csak hajtogatott és kevésbé érzékeny a víz pusztító erejére. Színes tájakra evezünk, repülünk, nem papírrepülőként, hanem csipkehúsúként. Átfúj az alakokon a szél.Csipkézett világ, ez is közélet, ez is politika. Gondolatban szétnyitom, széthajtom a képeket, a kirajzolódó formákat. Függönyt készítek. Eltakarom magam, a világot. Oda nem lehet betekinteni, titkokat rejt a függöny mögötti tér.
Közéleti tematikájú festményeket látunk, benne vagyunk a mindennapok közepében. Áder János saját lábát mossa. Mosakszik. Biztosan sokat jár gyalog, csak nem Sólyom László nyomában, és meztelen talppal, muszáj lefekvés előtt megmosnia a lábát. Kezeit is mossa? drMáriás senkinek nem hagy békét, beleköt az élő fába is. Pásztortelefonja van, akárkit felhív, az biztosan felveszi. Tud a jégkockában is korcsolyázni, kezében önfullasztó televízióval, úgy könnyebb, van mire támaszkodnia. A jéghegy csúcsán is megél, helyesebben megáll, fejen áll, megáll az ész, hogy mit tud. Vízipipa helyett vízizongorát visz a hátán, mintha Händel lenne, bár igaz, hogy ő az orgonát szerette.

Haldokló állat az egyik képen. drMáriás nem haldoklik, nagyon is él, összefűzi a múlt emlékeit, összeköt időt és teret. Várakozik egy pohárban. Hogy került oda? Mint egy hajó a whiskys üvegben, beledugták, vagy inkább belenőtt az üvegbe. Dunsztolták. Koporsótáncolóként nem ismeri a véget, jönnek a címek, a rangok. Fotelben is repül, célra lő. Céllövő. Számára vurstli a világ, tele girlandokkal, csipkékkel. Minden átlátszik, minden átlátszó.
Várakozunk a Hegyestűn, muszáj, nem mindenki jut át a tű fokán. Oda tevévé kell válnunk, mert köztudott, hogy a kétpúpú teve átfér a tű fokán, ha akar. Levitálunk, tűzimádók vagyunk. A sakkozó megtört, meghajló háta jelzi: remix. Nem remi, csak vége van, nem lehet mixelni, a matt az matt. Az ellenfélt elment, vagy el se jött? Nem tudjuk, és drMáriás kétségbe hajt minket, látogatókat. Utoljára Szpaszkij várt Fischerre Reykjavikban 1972-ben, a világbajnoki döntőn. Ketyeg az óra. Később tenger felett szállunk, talán találkozunk Hantaival, hiszen ő hungaricum, igaz, Párizsban lett azzá.
Jegenyesor nappal, 2016, virsli virsli mellett, mintha hot dogot készítenénk, vagy arra várnánk, hogy a babszemek előbb-utóbb kicsírázzanak, szárba szökkenjenek. A Jegenyesor éjjel, fekete-fehér színvilága a homályt, a félelmet ébreszti fel bennem, és a Hegedűs a háztetőn elhúzza a nótánkat. drMáriás szereti Matisse-t, saját műtermébe invitálta, kezdeni akar vele valamit, egy körtáncot, és nem lesz itt körmagyar. Matisse vörös szobájában vagyunk, szemünkön szemüveg, csak a piros-fehér-zöld színt engedi át. Zászlónak sem rossz a festmény. 
Csendes sikolyok, Hitchcock világa ez. Zuhany alatt állunk, hidegzuhany. A téma különleges, megkívánja a páratlanul finom merített papírt. Ez is hungaricum. Rákosi őrangyal vigyáz ránk, és egy Jézusba szerelmes apáca. Lehet, hogy van köztük valami? Kiráz a hideg, ha mégis. drMáriás az Omegát is megidézi, de a lányból gyöngyhajú pásztor lett. Ismét egy pásztormotívum. Jézus a Balatonon jár, ez a valóság. A Balaton is hungaricum. Mert tudjuk, hisszük, hogy Magyarország feltámad!
Végleg kisüt a nap. És akkor semmi sem ment minket attól, hogy ne Lenin bácsi tartsa a hittanórát. Ilyen a világ, tele van meglepetésekkel. És tudjuk, a szeretet sohasem fogy el. drMáriás szeretete sem, ha sokan rossz szemmel is néznek rá. Mindenkit és mindent kifiguráz. Figurázik. Álszenteket ejt rabul, leleplezi őket, olykor melléjük áll, látszódjon, drMáriás is. Kádár még mindig vörös inget visel, lehet, nincs, ki mosson rá. Le van gatyásodva, de ma ez a szakadt szárú nadrág nagyon menő, mégsem úgy néz ki, hogy lábra fog állni.
Lenin Monet kertjében. Mi meg a paradicsomban érezzük magunkat, majdnem, mert a Paradicsomban Éva sehol, ki se merem mondani, ki van ott és adja az almát. Egy másik férfinek. Ilyen világ van, már oda se kívánkozunk. Inkább a pokol, amit ezek a jeles férfiak megteremtettek. Hogy nem sötétedik el a nap? Ahhoz előbb ki kell sütnie. Lopjuk a napot, holdvilágnál is. Süt a nap, lehet fagyizni, közben lapozni a kiállítás albumát, az Etűdök rókafűrészre és fröccsöntött szarkára címűt. Fábry Sándor és drMáriás közösen bóklásznak a feléledt dizájncenterben.

Kölüs Lajos

Szent színjáték

Nem tanácsadásra jöttem, ahol elmondják, hogy minden vihar után kisüt a nap. És nem is időjárásjelentést hallgatni, csökken a felhőzet, kisüt a nap. drMáriás nem csapott fel pszichológusnak, de időjósnak sem. Vagy csak D-vitaminhiányban szenved, és a felkiáltásával – Kisüt a nap! – arra figyelmezteti nézőit, lehet napozni, nem kell a D-vitamin tablettákat bevenni. Hiszek drMáriásnak, ha el is hagy egy szót a kiállítás címéből, hogy újra. Újra kisüt a nap! Hosszabb vagy rövidebb időre? Mindenhol, vagy csak néhány helyen? Mindegy, süt, és kész. Ma süt vagy holnap is? És a ma az holnap lesz?
Egy autodafén vagyok. Nem Dante Isteni színjátékát adják elő. Nem vagyunk sem a pokolban, sem a menyben. Lehetnénk ott is. Miért ne? Tévelygő eretnekek vagyunk. drMáriás nyomoz, keresi és megszólítja a tévelygőket. Az eretnekség jelentése választás, döntés. Aki látja, nézi képeit, nem tehet mást, dönt és választ. Semleges nem maradhat. Senki sem dől saját kardjába, nincs kivégzés, az alkotó is ide-oda jár a termek és az emberek között.

Bemutatkozik, ritkán szokott Győrben kiállítani. Szeretet veszi körül, és nyüzsgés, túl vagyunk a választáson.
A kiállításon egy organikus, tőről metszett magyar művész groteszk-ironikus világlátásával szembesülünk. A csipkeverő mesterséggel, a csipkehússal. A széllel-bélelt emberi magatartással, a mesebeli vágyakkal, figurákkal. Hosszú az út innen a jelenhez, a társadalmi körképhez, a szatirikus rajzokhoz, festményekhez. Sokan másnak és másként látják drMáriás világát, ezt nem kell le- és eltagadni. Hitet tesz a szabadság mellett, a művész és művészet szabadsága mellett, és ez nem színjáték. Nem vár el senkitől hitbéli azonosulást, csak nézzen a függöny, a csipke mögé. Lásson, és ne féljen senkitől és semmitől. Egy eretnek művésztől sem.
Nem ígér paradicsomot senkinek, napsütést sem, hiszen csak kijelenti: Kisüt a nap! Mintha azt mondaná, a király meztelen. Ilyen egyszerű. Láttat, kifejez, fogalmi eszközöket ír át festménnyé, elvont gondolatokat kérdőjelez meg, visszájáról nézi a világot. Kerüli a giccset, ha fel is használja a giccs eszközeit, folyik a festék, tobzódnak a színek, a szív szakad meg a látványtól, a helyzettől. Vér folyik, de senkit sem visznek a Gulágra, senkit sem börtönöznek be. Fekete autót sem látunk, élünk és halunk. Nem tart inkvizíciót, senkinek sem kell megtérnie, megalkudnia, sem önmagával, sem a világgal. Legyen az illető Galilei vagy Savonarola.

Ha meg is idézi az Antikrisztust, akinek számos alakját fedezhetjük fel a képeken, nem tör ki botrány, kiátkozás sem történik. A művészeti piac rég beárazta műveit, legyen szó a hazai vagy akár a New York-i művészeti világról. Vevők vagyunk rá. Sokan a tekintetükkel fizetnek, mások kemény valutával, dollárral, euróval, fonttal. Szerencse fel! – mondanám drMáriásnak, felragyog a csillaga, szikrázik, még ha olykor csillagát le is hoznák a földre. Nincsenek hatalmi ambíciói, a szabadság hatalmát keresi, és sorra mutatja meg, hogyan és mikor sérül ez a szabadság, amelynek nincs határa, művészi értelemben biztosan. Mindvégig szolga ő, szolgálatban van, ha ezt nehezen fogjuk fel, miként is lehet ő szolga, ha jól él, ha járja a világot, zenél, él a mának. A fellépéshez nem kell pulpitus, elég egy ilyen kiállítás. Szent eretnek. 
Trebitsch Ignác Vlaminck műtermében, csíkozott, színes arc, szigorú szem és száj. Ja, és szemüveg, az intellektuel védjegye. Az Ördögöt a falra! – adja hírül a művész, aki az ördöggel cimborál, az ördög jó cimborája. Nem mondom, hogy a tejtestvére, mert drMáriás és az ördög között van valami különbség, ha sokan az ellenkezőjét is állítják, drMáriás az ördögtől való. Bevisz minket az erdőbe és magunkra hagy, küzdjön meg mindenki a saját ördögével, a manipulációval, a félrevezetéssel, a szorongással, a tudatlansággal. A bűn és művészet időnként összeér. Az ember bonyolult teremtés.  Gonosszá is tud válni. Miként nézzünk a gonoszra, drMáriás nem ad tanácsot, nem is akar, ha tudna, akkor sem adna, megelégszik azzal, hogy észreveszed, hogy nem gonosz a gonosz, vagy meglátod, hogy hiába mosolyog, gonosz ember mosolyát látod. Breivik, az ártatlan kékszemű, norvég terrorista és tömeggyilkos mint országimázs jelenik meg. Felkapjuk a fejünket. Emlékszünk, mert emlékeznünk kell, ha akarjuk, ha nem. Al Capone is megjelenik. Fegyvertelen, ahogy mi. Pándy András macskatulajdonos. Fehér macskák, mintha Pándy fehér lelkét szimbolizálnák. Báthory Erzsébet behálózza Picassót, rózsaszín Guernica, csak ne legyen fürdés, mert akkor vér fog folyni. Picasso a tengert imádta, szerencsére. Matuska Szilveszter nincs üvegfal mögött, mint Mona Lisa, talán ez a különbség köztük. A fal, és nem a viadukt.

Nem tudom kihagyni Örkényt, aki egykor pocsolya lett, és ilyen mivoltában mindenki szidta, mindenki belelépett. „Két napig voltam pocsolya, zokszó nélkül tűrve a sértéseket. Mint ismeretes, 24-én kisütött a nap. Ó, mily paradox a lét! Fölszáradtam, amikor szép lett az idő!” (Örkény István: Egy pocsolya emlékiratai, mek.niif.hu/06300/06345/06345.htm). Paradox drMáriás kiállítása is, egész nap nem esett az eső Győrben, mégis sokan összegyűltünk egy nagyon kellemes helyen, szabadon választva. Hol gondolkodóba estünk, hol elszörnyedtünk a látottakon, nem feledve, hogy utólag mindenki „Azt érez, amit akar, alkata, hajlama, pillanatnyi kedélyállapota szerint”. (Örkény István: Humoreszk, http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=15378&secId=1129027).
Arccal a nap felé, mondhatnám végül, mert Karácsony Benő szerint „A nap másfelől süti a problémát (...), és másfelől kap árnyékot.” (Napos oldal,  http://mek.oszk.hu/00700/00712/). drMáriás képi világa vidám is, borús is, árnyékkal és fénnyel teli, mindegyik világot a határtalan szabadság szövi át, annak is egyik válfaja, a groteszk és abszurd humor. Az emberi személyiség korlátjait látjuk, az önzést, az irigységet, a hazugságot, az őszinteség hiányát.  A képi világában jelen van a punk, az avantgárd, a performance és a költészet fanyar érzékenysége, ironikus ötvöződése. Olykor felmerül bennem, hogy egy-egy alkotása talán műtermi hulladék, és a képalkotási módszere nemegyszer a mondandó erőszakos, harsány kifejezését hivatott támogatni, hogy hasson. drMáriás mégsem egysíkú művész, lubickol a művészettörténeti stílusok, kifejezési formák között. Tabudöntögetése a félelmet nem ismerő ember (művész) bátorsága, szembesítés önmagával és a világgal, egyben folyamatos distanciakeresés és distanciaépítés.
Kiállítása politikai teret hoz létre, elmozdítja azokat a határvonalakat és hierarchiákat, amelyeket a hivatalos kultúra épít, hoz létre, egyben képei a történelmi vizsgálódás, a kritikus gondolkodás és analízis hordozói. Esetében nem lehet elválasztani a politikát és a kultúrát, mert mindig a művészet és a társadalom viszonyát állítja művei középpontjába. A mindennapok világához kapcsolódó narratívái materiálisan, intellektuálisan és esztétikailag erős szálakkal kötik egymáshoz az ábrázolt jelenségeket, eseményeket, magatartásokat. Színjáték nélkül.

Tweet