(Serestély Zalán: Feltételes átkelés. Erdélyi Híradó Kiadó ‒ Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy ‒ Fiatal Írók Szövetsége, 2014)

„[E]gyetlen kitartott terc alatt / átrendeződni mint felkavart / légtér s halált csalni a színre / ezen dolgozom” – ha tömören és lényegre törően akarnánk összegezni Serestély Zalán költészetét, talán ez a négy sor (a zárójeleinkről születésnapodra című vers részlete) lenne a legjobb választás. Nem alaptalanul, hiszen ha az elsőkötetes szerző verseit olvassuk, valóban úgy érezzük, hogy a dolgok (legyenek azok tárgyak, testek, emlékek vagy maga a szöveg) folyamatos átrendeződésen, átformálódáson mennek keresztül, és ezáltal teszik csaknem lehetetlenné megragadásukat (bizonyos értelemben befogadásukat is).
Nem lehetetlen azonban, hogy éppen a „színre csalt halál” felelős ezért az átrendeződésért, a légtér felkavarásáért. Serestély verseiben gyakran kapnak szerepet az olyan magánéleti traumák, melyek (ahogy a való életben is) hatásukkal mintegy átrendezik maguk körül a dolgokat, otthagyják nyomukat a környezetükön (ilyen és ehhez hasonló átalakulások történnek többek között a köveket már meg sem, a neki a föld, a különágy vagy az apakrif szövegekben). A tragédiák által kiváltott összekeveredés, átkelés, elvegyülés a befogadhatatlannak tűnő metafizikai tapasztalatot is képes bensővé tenni: „mint hatalmas hörghurutot láttuk / felszakadozni fenyveseiből az istent / homályos volt és langyos és tejfehér / fújtatott flegmán mint állomási dögök / nem volt hova bújnunk / a hörgők végül bensővé tették” (a köveket már meg sem). Máskor (egy elvetélést követően) épp a hiány fog hasonló szerepet betölteni, és ad alkalmat a könnyű – nehéz ellentétpár konvencionális jelentésének átformálására: „hová lett a magzatom? – kérded. / súlytalanod nehéz / legyen neki könnyebb a föld.” (neki a föld)
Annyit biztosan meg lehet állapítani, hogy nehéz eligazodni, biztos kiindulópontra bukkanni ebben a költészetben. Ezt a megfoghatatlanságot, egymásba való átjárást érzékelteti a borítón elénk táruló színorgia és a kubizmus technikáját idéző játék az egyes figurákkal, motívumokkal (táncoló csontváz és Buddha-szerű alak, sakktábla, testrészek, geometriai formák, csakhogy a legszembetűnőbbeket említsem). Az erős vizualitás mellett talán még a cím szedésére is érdemes odafigyelni, a fehér színnel kiemelt betűkből ugyanis a felkelés szó olvasható össze (rögtön elfogja az olvasót a bizonytalanság, hiszen ezt a tipográfiai intenciót figyelembe véve felmerül a kérdés, hogy egy vagy két címe van-e a kötetnek?)
Az előzetes elvárások az átrendeződés szöveg- és kötetszervező funkciójára vonatkozóan aztán teljesülnek is, például a címadó versben: „bámulod amint egy felleg benned áthalad / érveréseddel követnéd – a feltétel megmarad – / elnéznéd ahogy a felhőkbe fény dagad / hogy billentyűtesteden a ritmus fennakad” (feltételes átkelés). Az idegen termés soraiban a kert-toposz válik a kifejezhetetlennek tűnő belső metaforájává: „jó volna tudni minden érverésed / színeket tükrödből szétvert / kerted békétlen tengerszemét hó alatt / végül a mindig kifakadó sarat”.
Érdekes sajátossága Serestély költészetének, hogy a szövegei sok esetben saját magukból épülnek fel. Egyértelműbben fogalmazva, az ismétlés különböző formáiról van szó. Gyakran ismétlődnek a szöveg egyes részei (mondatok, félmondatok), de arra is lehet példát találni, hogy ugyanazok a motívumok kerülnek elő a vers más és más pontjain. A gyilkosság tükörből című szöveg versszakai például rendre ugyanazzal a sorral kezdődnek: „Umbrária színlabirintusai kísértenek” (a torzított, fiktív helységnév és a színlabirintus talán felidézi a borító kavalkádját). A beérés motívuma, a héjából kirobbanó gesztenye több helyen is felbukkan a szövegben: „gesztenyebőr visszavont útvesztői / csontig vetkőző évszakok / most épp a letisztult kéreg / a kibuggyanó hús – színe és visszája / összeér akár pulzáló / Möbius- szalag (1. versszak); „végképp vásárra / viszik bőrüket / hízott gesztenyék / útvesztőiket az érés / forró lábai elé szórják” (2. versszak); „Úgy szórják lábad elé útvesztőiket / hízott gesztenyék” (6., utolsó versszak). Az idézett szövegrészekből egyértelmű, hogy miért több ez a módszer egyszerű ismétlésnél, hogy miért lehet érvényes az a kijelentés, hogy a szöveg felépíti saját magát. A visszatérő motívumok vagy sorok, félsorok (amennyiben a megfelelő szöveghelyeken bukkannak fel ismételten) sajátos gondolatritmust eredményeznek. Mindez jól működik az olyan, már önmagukban is remek szövegrészletekkel, mint a következő: „egyenként fénylenek kövek, / mintha valaki kiírta volna a Pi-t végső pontatlanságában.” (mit kezdenék a haláloddal) Akad viszont kevésbé szerencsés megoldásra is példa: „macskáid szemén úsztasd a Gangeszt / az epeszín mérget millió irányba / feküdjön bélszín hűvös porcelánra / feküdjön bélszín hűvös porcelánra” (zárójeleinkről születésnapodra). Számomra a szakasz utolsó sorának megismétlése nem járult hozzá a szövegrész értelmének a megváltozásához, nem adott hozzá jelentéséhez semmit, sokkal inkább amolyan Adyt parafrazeáló, funkciótlan ismétlésnek tűnt.
Az ismerősből az ismeretlenbe való átkelés a témája az összekarcolt hajó című versnek. Az első sorok még a tapasztalat, az átélés lehetőségének a keretein belül maradnak: „ki fog hullani a metszőfogam. / talán álmomban történik / vagy úgy koccan egy vonatállomás / műmárványán akár porcelán pikkelyek.” A folytatás azonban teljes mértékben kilép a személyesség és a tapasztalat védelme mögül: „idő dolga. / e beláthatóság összeköt / megannyi áporodott leheletű tengerésszel / akik heteket hónapokat vitorláztak / némi kétszersültön / a nyílt víz beláthatatlan dűnéin / belátható sorsaikkal összezárva.” A vers további sorai a lírai én által elképzelt hajósélet érzékletes leírását adják, így aztán elolvasva a szöveget, szinte feledésbe merül a metszőfog elvesztésére vonatkozó határozott kijelentés, a személyes létproblémákkal való szembenézés: olyan területre kel át a beszélő, ahol tapasztalatai átadják a helyet a fikció mindenhatóságának.
Összességében nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy (eltekintve néhány nehézkesebb formai megoldástól vagy inverziótól), a Feltételes átkelés egy érdekes és jól szerkesztett kötet, első kötetként pedig kiváltképpen megállja a helyét. Szövegei cseppet sem adják könnyen magukat, mégis (ahogy általában lenni szokott) éppen ezáltal teremtik meg az újraolvasás folytonos, és mindig újabb felfedezést ígérő lehetőségét olvasóikban.