Nyomtatás

Doboztangó

 

A Citadellán ültök.
Kifordított égbolt
alattatok a város.
A vasbeton félszázadnyi,
megszilárdult hazugság.

 

Szél támad,
felkapja előled az üres
sörösdobozt, és a
betonfalnak löki.
Csattan egyet.
Majd vissza.
Aztán ugyanez.
Mint letört nyitófül,
zörög benne az életed.

 

 

Kinőtt

 

Először nem tűnik föl.
Csak hazamész, és a
kisboltban magázni kezdenek.
Hazamész, és a suli előtt
vedelő srácok már nem ismerősek.
Hazamész, és hogy asztalhoz
ülhess, a garázsból hoznak széket.
Hazamész, és matracon alszol el.

 

Kiülsz a gyerekkor szélére:
a Vértes felett az ég szorítja hátad,
mint apád satuja az elrepedt éveket,
és a rétről, ahol
világháborúsdit játszottatok,
lelóg a lábad.
És rájössz,
nem férsz már ide.