Nyomtatás

A kérő

 

Újholdkor végy magadhoz téglát
vagy más porhanyós vörös követ,
hasíts le belőle két ökölnyi darabot,
majd mozsárban törd apróra őket.
Hosszú, körkörös mozdulatokkal
porlaszd el, s a színt egy tyúktojás
sárgájával keverd össze, csepegtess
hozzá háromkortynyi disznózsírt
a szádból, vonulj el a vízeséshez,
vetkőzz meztelenre, és tested
százhúsz percre engedd tisztulni
az örökmozgó sziklaszéli vízsugárban.
Szárítkozz meg, aztán a víz fel-
színét figyelve a kapcsolódás jelét
mázold melleidre. Engedd dolgozni
a mozdulatok ösztönét. Vörösbe
mártva kezed, gyorsan formáld
a szent növény szimmetrikus íveit.
Majd a nap felé fordítva arcod
és mellkasod, szárítsd meg tested
ábráját, égjen bőrödre a festék,
hogy mikor fekélyes sebeidhez érsz,
a fertőzés veszélyével együtt
vállalni tudd a kínt is, és amikor
minden szín lekopott rólad,
látni lehessen legnagyobb szerved,
a bőröd hol nem pirította szét
a nap. Az eljövő hámos barnaság
háttérül szolgál majd az ábrának,
amit újra meg kell erősítened.
A következő újhold éjjelén
ismét érlelj szeretetet tégla-
poros oldatban, s fesd át más-
nap a világosabb bőrrészeket,
szárítsd úgy, ahogy elsőre tetted.
Addig ismételj így, amíg a követ-
kező év reggeleinek egyikén a ki-
szemelt férfi meg nem kéri kezed.

 

 

Az elhagyás

 

Ha életéből kizár a férfi, akit akartál,
és már nem érdemel több kegyelmet,
rajzold arcát rég elégett tüzek hamujába
erősen, frissen szakajtott akácfaággal.
A fej tetejéhez szórd megtalált hajszálait,
ezzel pontosan azonosíthatóvá teszed.
Magvaitól száraz zsebkendőket rakj
a szemgödrök helyére, s ha nem találsz,
szerezz tőle más konzervált testnedvet.
Két tojást törj fel, és öntsd arcára,
majd gyűjts házad közeléből száraz ágakat,
támaszd őket sátorszerűen egymásnak,
elzárva hamuba rajzolt vonásait.
Amint tüzed fellobogott, égesd el ott
a férfitól valaha kapott kedves tárgyakat.
Vesd lángra a kézzel írt leveleket,
vesd lángra a kiszárított virágokat,
vesd lángra a behempergett ágyhuzatot,
aztán utolsónak sírd tele zsebkendődet,
s a férfi arcképével együtt dobd tűzbe azt is,
majd hagyd szétperegni kimerült vágyaid.
Hetek telnek el, mire méh szállja meg tested,
de onnantól ismét készen állsz az érkezőre.