Bobó, a delfingyerek

Ma a tengeren hajókázva
delfint láttunk. Kényesen
emelkedett ki a vízből, és
kényelmes ívvel merült
a hullámokba. Izgalmat
éreztem és kíváncsiságot.
De ő már visszalebbent
víz alatti birodalmába,
és nem dobta fel magát
többé. Később egy kis
delfint láttam előtáncolni
a hullámokból. Ami elsőre
feltűnt, hogy sehogy sem volt
delfin formája. A második,
hogy rám nevetett négy
foggal és teli szájjal. Bizony
Bobó, ki nem találod, épp
téged vizionált oda a képzelet
és a vágyakozás a képre;
fekete fürdőnadrágban,
amilyenben úszás közben
látni szoktalak, kedd
délutánonként, a szálloda
tanmedencéjében. Te
fickándoztál, mókáztál,
mutatványoztál a delfines
vízen! Na jó, ez most csak
egy villanás. Amúgy meg,
vigyázz magadra, kis
delfinünk, és fürgén vedd
a tempókat, hogy előttünk
érj haza zöldfalú szobádba!
S ha jól figyelsz, álmodban
fürge, vidám kis halak ,
talán épp delfinek, fognak
fickándozni plafonod magasában…

Bobó Vordernbergben

Egész éjjel hó esett,
fehérek mind a hegyek,
kinéz Bobó az ablakon,
felhő csúszkál hegyoldalon –
ez a fehér biztos a hó! –
töpreng el egy percig Bobó:
ki kéne próbálni!

A magasba felviszik,
kis szánkóra ültetik,
huzigálják jobbra-balra,
hidegtől piros az arca;
ne oly gyorsan, ne oly vadul,
mindez kiüthet még balul,
visít, s kacag rajta.

Első havam megőrzöm,
a zsebemet megtöltöm
a legtisztább, puha hóval,
fehérnél is ragyogóbbal,
otthon aztán egy marékkal
adok rokonnak, szomszédnak,
a rászorulóknak.

Egész éjjel hó esik,
itt az égből kitelik,
ébred Bobó, esik a hó?
Lesz-e egy-két zsebre való?
Attól, aki külföldön jár,
mindenki ajándékot vár,
én viszek, ahogy illik!