Innen oda

 

Szép vagy, mondom. Hiszen vagy jót, vagy semmit.

A halottaknak hízelegni kell: megtalálom hajukat 

a párnámon, érzem hálószobámban a lélegzetüket, 

ha belépek egy üzletbe, a saját nagyanyám bámul rám 

meglepetten. Mifelénk túl sok a halott a földben, 

Egy kapavágás, rossz mozdulat, de még egy álomban 

ismételt szó is kiszabadítja őket, miközben diófák, 

sötét málnabokrok szívják nedveiket. Megveszed, 

megeszed, elengeded. Kelet-európai örökkévalóság.

 

 

Át

 

Vidám útitársat, hatalmas fákat, örökös hétfőt,

Amerikát! A helynevek fájdalom nélkül 

suhannak el, és mint az elszabadult kanca, 

úgy süvít a távolság. Ugyan kit siratnál? Az út szélén 

poros, hebehurgya fák grimaszolnak.

 

Aztán az éjszaka. 

 

Rettentő túloldalát takarja a hold előlem.

 

Keskeny, éles penge, mintha csak bele akarna vágni

a szemembe. Csodálkozom, hogy rám talált.

 

 

Kutyaidő

 

Minden várandós nő védtelen. 

Gyulladások, fertőzések bujkálnak benne. 

Túlfűtött óceánjáró: sarkig tárt ablakokkal 

szeli át a tengert, míg legbelül a hajótest 

egy ismeretlen lényt rejteget.

Egy emigráns él ilyen készenlétben. 

Örökké zihálva, mindig túlhevülve, 

a védtelen szív alatt félig elfelejtett

szavakat rejteget. Az ám, babám,

dünnyögi hazafelé, télvíz és kutyaütő, 

a hétszázát! Álmában felriad, savanyút

kíván, édeset eszik ürmössel, kortyint 

egy édeskeserűt rá, dupla habbal, jó ánizsosan. 

Ha elfárad, dőlnek rá a magyar szavak,

alatta, felette, előtte, mögötte magyarul

beszélnek. Ez az ő titkos tengere:

nincs partja, nincs kezdete, nincs vége.

Kilenc hónap – végtelen.

 

 

Ékszerek

 

Nem engedhetlek el, hiszen haragszom.

Emlékezem, ezért erős vagyok. A szerelem

megolvad, mint a cukorka, a jóság álmossá tesz,

a megbocsátás elbágyaszt, az álmok megöregítenek. 

De a sértés és a félelem nem kopik, nem gyógyul, 

nem vész el, egyre több van belőle, és egyre fényesebb. 

Ne aggódj! A gyerekeimnek majd azt mondom: ékszerek.