Napjaink gyermek- és ifjúsági irodalmának keresztmetszete
A Navigátor 2. Kortárs gyermekirodalmi lexikon, böngésző és olvasókönyv bemutatása (Szerk.: Lovász Andrea. Cerkabella Könyvkiadó, Szentendre, 2015)
A kortárs irodalomkritikai diskurzus egyre gyakrabban reflektál a gyermekirodalom fogalmáról, státuszáról, presztízséről, értelmezési lehetőségeiről, és általában, a gyermekirodalom mibenlétéről folytatott problémafelvetésekre.
A gyermekirodalom iránti szakmai érdeklődés elsősorban a modern és posztmodern gyermekirodalmi alkotások (egy komoly rétege) magas színvonalának köszönhető (a gyermekirodalom minőségi művelése ugyanis egyáltalán nem új keletű dolog), amely a szöveg esztétikai értékének megítélése szempontjából feloldja az életkor alapján történő hierarchikus rendszerezést, vagyis értelmetlenné teszi a felnőtt és a gyermek számára írt irodalom minőség alapján történő elválasztását. A gyermekirodalom „felnőtté válásában” – Lovász Andrea fogalomhasználatával élve – az is közrejátszik, hogy gyermekirodalmi művet írni ma nem „büntetés” vagy a cenzúra kijátszásának egy alternatívája (ahogy ez a 20. században több nagy gyermekirodalmi alkotó esetében történt), hanem számos (szülővé, nagyszülővé váló) „felnőtt író” természetes „belső kényszere”. A kortárs szerzők tehát természetes átjárást látnak a két terület között, és „ismertségük miatt a gyermekirodalom remélt rangját is erősítik az összirodalmi kánonon belül.” (Lovász Andrea: Felnőtt gyermekirodalom. Cerkabella Könyvkiadó, Szentendre, 2015, 12.)
A gyermekirodalmi művek kánonba lépéséről a gyermekirodalom-kritika nyelvének átalakulása, az értelmezési szempontok újragondolása is tanúskodik, amely eltávolodik a pedagógiai-didaktikai interpretációktól, és irodalomtudományi módszerekkel dolgozva közelíti meg az alkotásokat. A kortárs magyar gyermekirodalom-kritika történetében fontos szerepet tölt be Lovász Andrea gyermekirodalom-kutató munkássága, aki egyrészt szoros olvasatú, szövegközpontú interpretációival – lásd: Jelen idejű holnemvolt (Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2008), Felnőtt gyermekirodalom (Cerkabella Könyvkiadó, Szentendre, 2015) – a gyermekirodalmi alkotások nyelvi és szövegszerkezeti sajátosságaira hívja fel a figyelmet, másrészt antológia-összeállítások készítésével (melyek minőségét épp az ő szerkesztése garantálja) a magas esztétikai mércét képviselő gyermekirodalmi alkotások népszerűsítésével foglalkozik (lásd: Navigátor [Cerkabella Könyvkiadó, Szentendre, 2011], Elfelejtett lények boltja (Cerkabella Könyvkiadó, Szentendre, 2011), Érik a nyár (Cerkabella Könyvkiadó, Szentendre, 2013), Tejbegríz (Cerkabella Könyvkiadó, Szentendre, 2013, Válogatós (Cerkabella Könyvkiadó, Szentendre, 2014).
Írásomban ez utóbbi tevékenységéből emelem ki a 2015 karácsonyára megjelentetett Navigátor 2. Kortárs gyermekirodalmi lexikon, böngésző és olvasókönyv című összeállítását. A Cerkabella Könyvkiadó gondozásában 2011-ben útjára indított Navigátor-sorozat kitűnő ötletnek bizonyult, éppen a fent említett szempontok miatt: az egyre gazdagodó kortárs gyermekirodalmi korpusz tengerében a befogadók számára hasznosnak mutatkozik egy reprezentatív és megbízható válogatás a kétezer-tízes évek során eddig megjelent magyar nyelvű gyermekirodalmi alkotásokból. Fenyő D. György a 2. rész fülszövegében méltán írja: „Olyan könyvre, iránytűre, ajánlóra, olvasmánynavigátorra van szükség, amely segít, orientál, ajánl. Ezért – és a kivitelezés igényessége okán – ajánlom mindenkinek, tanárnak, diáknak, könyvtárosnak, szülőnek a Navigátort.” A Navigátor 2. a korábban megkezdett koncepciót folytatja, csupán a vizsgált időintervallumot szűkíti le 10 év korpuszáról 5 évre, vagyis a 2010 és 2015 között megjelent gyermekirodalmi műveket kívánja bemutatni. Pontosabban: a kötet(ek) lexikonjellegéből kifolyólag a válogatás szervezőerejét a szerzők katalogizálása képezi, hiszen az egyes duplaoldalakon egy-egy életműszakasz kerül bemutatásra. Ez az első nagy dilemma, amivel a Navigátor összeállításánál szembe kellett néznie a szerkesztőnek: műveket vagy szerzőket ajánljuk egy adott irodalomterület átfogó bemutatására.
A válogatás koncepciójának dilemmái
A lezáratlan életművek – vagyis kortárs alkotók – esetén mindig problematikusnak bizonyul egy szerző ajánlása, főleg akkor, ha az említett írók, költők egy jelentős része még csak a pályája elején áll. Az antológia ezt a dilemmát úgy próbálja meg feloldani, hogy öt év szövegterméseire irányítja a figyelmét, vagyis a szerzői életműből egy korszakot ragad ki, és csupán azt katalogizálja. A szerzők ajánlásakor azonban az alkotók valamennyi művével számolunk, így az adott korszakon belül az összes megjelent írás felsorolására számítunk az antológiában. Erre találunk is törekvéseket, azonban néhány szerző esetén kimarad egy-egy mű – például a Tóth Krisztina-könyvek felsorolásából hiányzik az Orrfújós mese (Centrál Médiacsoport Zrt., Budapest, 2015), az Anyát megoperálták (Móra Könyvkiadó, Budapest, 2015), A lány, aki nem beszélt (Móra Könyvkiadó, Budapest, 2015) vagy a Szabó T. Annával és Varró Dániellel kiadott Kerge ABC reprint kiadása (Magvető Kiadó, Budapest, 2013); Lakatos István könyvei között sem szerepel A majdnem halálos halálsugár – Emma és Tesla 1. (Kolibri Gyermekkönyvkiadó, Budapest, 2015), az illusztrációk közül pedig Ljudmila Ulickaja: Történetek gyerekekről és felnőttekről (Magvető Kiadó, Budapest, 2012) műve hiányzik. Ezek a kimaradások azt sugallják, valamiféle válogatási elv működik a szerzők bemutatása során, amely egy-egy életmű vizsgált korszakából kiemel egy-egy alkotást. A válogatás szempontja azonban rejtett marad, nem találunk a kötetben szerkesztői előszót, kommentárt, és a kötet szerkesztésének logikájából sem fejthető fel maradéktalanul a vélt koncepció. A válogatás jelenléte viszont további dilemmákat vet fel: amennyiben egy-egy életpálya adott időszakának keresztmetszetét kívánja reprezentálni a kötet, a reprint kiadások a szerző kiemelt alkotási korszakának jellegzetes termékeiként értelmezhetők-e, illetve az egyműves szerzők besorolhatók-e az antológia reprezentatív válogatásába? A reprint kiadások kérdése elsősorban azért merül fel, mert találunk olyan szerzőket is, akik könyvlistájának kétharmadát újrakiadások képezik, azonban nem mindegyik műcím mellett jelenik meg az első kiadás évének jelölése. Jó példa erre Csukás István bemutatása, akinél a szemelvényként választott részlet is egy reprintkiadásból származik. Az egykötetes szerzőknél az a dilemma mutatkozik, hogy vajon a kortárs gyermekirodalom reprezentatív szerzőjének tartható-e az az alkotó, aki az ötéves időszak alatt egyetlen gyermekirodalmi művet jelentetett meg (annak ellenére, hogy az irodalomtörténetből természetesen számos példát találunk egykötetes kiváló szerzőre).
A felvetett dilemmák burjánzása hatására azt gondolhatnánk, hogy a szövegek szerinti katalogizálás talán árnyaltabb, pontosabb képet nyújtana a kortárs gyermekirodalom sokszínűségének bemutatására. Azonban a művek alapján történő rendszerezés talán még több dilemmát vetne fel, mint a szerzők lajstromba vétele, hiszen ez esetben lényegesen jobban dominálna a szerkesztői válogatás. A lexikon terjedelméből kifolyólag egyrészt kevesebb mű kerülhetne katalogizálásra, így a kötet kevésbé tudná betölteni az általános tájékoztató funkcióját, másrészt a szerkesztőnek szembe kellene néznie a gyakorlati szempontból értelmezett gyermekirodalom és a felnőtt cenzor szűrésén keresztül artikulált gyermekirodalom termékeinek dilemmájával. Ez a probléma az egyik legfontosabb kérdése nemcsak a Navigátor 2-nek, hanem általában véve a gyermekirodalom korpuszának. Lovász Andrea a Felnőtt gyermekirodalom kötetében maga is foglalkozik a dilemma tárgyalásával, és felveti a kérdést: a gyermekirodalom korpuszába soroljunk-e minden olyan művet, amit a gyermekek saját maguknak választanak és szívesen olvasnak, vagy szűkítsük ezen művek körét a magas esztétikai mércével rendelkező alkotásokra. (Lovász: Felnőtt gyermekirodalom, 9‒11.)
Lovász Andrea izgalmas választ ad erre a kérdésre: egyszerre két kötetet jelentet meg a kortárs gyermekirodalom bemutatására, melyek külön-külön érvényesítik a kétféle nézőpontot. A már többször említett Felnőtt gyermekirodalom tanulmány- és recenziógyűjteményében számba veszi a kortárs gyermekirodalmi tendenciákat, sajátosságokat, és az irodalomkritikus szemével értékeli a 2000 és 2015 között megjelent, figyelemre méltó alkotásokat. A Navigátor 2 szerkesztésénél viszont semleges pozíciót foglal el, és nem kíván a művek között semmiféle hierarchiát létrehozni. Ezért választja a szerzők betűrend szerinti katalogizálását, az azonos terjedelmű megmutatkozás lehetőségét minden alkotó számára. A két kötet tehát kétféle funkciót tölt be: az egyik katalogizál, leltároz, és megpróbál minél szélesebb merítéssel szolgálni, vagyis horizontálisan tekint a kortárs gyermekirodalomra, a másik viszont szűkebb korpusszal dolgozik, mélyfúrásokat végez, és vertikálisan közelíti meg a tematikáját.
Ez a szerkesztési logika azt sugallja, hogy a Navigátor 2 befogadóbb, nyitottabb a kortárs gyermekirodalmi jelenségek irányában, és a művek irodalmi értéke mellett egyenrangú kritériumként működteti az ismertség elvét. (Lovász: Felnőtt gyermekirodalom, 11.) A két mű azonban nemcsak egymás kiegészítéseként működik, hanem dialogikus viszonyban is áll egymással, hiszen a pontosabb tájékozódás érdekében nagyon is fontos iránytűként funkcionál a tanulmányíró vagy recenzens szakmai véleménye egy-egy mű befogadását illetően. A Felnőtt gyermekirodalom a két Navigátor kiteljesítéseként, az ott közölt művek szakmai értékeléseként is értelmezhető. Jó példa erre az ifjúsági irodalom áttekintése a két friss kötetben. A Navigátor 2 színes kínálatában (lányregények, bandaregények, sci-fik, fantasyk, tabukönyvek stb.) a tanulmánykötet eligazítást kínál, és nagyon pontosan számba veszi az ifjúsági irodalmi művek buktatóit és értékeit (Lovász: Felnőtt gyermekirodalom, 197‒202.), amelyekről a Navigátor 2 – funkciójából adódóan – nem kíván információt szolgáltatni.
A lexikonműfaj dilemmái
A felvetett dilemmákon túl az antológiának szembe kell néznie a lexikon műfaji sajátosságaiból fakadó további nehézségekkel. Mivel a mű gyermek és felnőtt befogadóknak egyaránt szól, a lexikon nyelvezetének, az egyes szócikkek terjedelmének és képi világának, könyvtárgyként való funkcionálásának mindkét réteghez igazodnia kell. Ebből a kettősségből néhány esetleges megoldás is születik a kötet oldalain belül.
A válogatás lexikonjellegét – a betűrendbe soroláson túl – a szerzőkre szánt oldalpárok bal oldalán található információk képezik. Minden szerzőt egy fotóval kísért rövid életrajz mutat be, amelyet az alkotó műveinek felsorolása követ, a címlistát esetenként illusztrációk, könyvborítók színesítik, majd önvallomások, recenziórészletek találhatók elszórtan az oldalon. Ezek az elemek különböző háttérszínű ablakokkal kerülnek elválasztásra, melyeket talán a könnyebb tájékozódás érdekében érdemes lett volna minden szerzőnél ugyanazokkal a színekkel jelölni (igaz, a könyv esztétikai élményét, színvilágát ez talán egyhangúbbá tette volna). Az egyforma ikonok használata segített volna pontosabban kialakítani az egyes szerzőkről közölt szövegtípusok arányosságát, mivel némelyik szerzőről bővebb irodalomkritikai reflexiót kapunk (például Balázs Imre József vagy Kollár Árpád esetében), azonban olyan alkotót is találunk, akiről egyetlen recenziórészletet sem közöl a lexikon (például Finy Petráról, Lackfi Jánosról, Marék Veronikáról). A kritikarészleteket ezekben az esetekben a szerző önvallomásai, reflexiói helyettesítik, amik nyelvezetükben és stílusukban a gyermekbefogadók számára is rendkívül szimpatikusak lehetnek. Szakmai szempontból azonban nem tűnik következetesnek a kétféle szövegtípus aránytalan egymás mellé helyezése vagy akár felcserélése, ugyanis a kritikusoktól származó idézetek száma látensen minőségbeli rangsorolást sugall a szerzőkről, és rejtetten befolyásolja az olvasót. A kritikai visszhang elhagyása tévesen azt sugallja, mintha az adott szerzőről nem született volna érdemleges recenzió, mintha maga a szakma nem érdeklődne az adott szerző iránt.
Az egyes szakaszok vizuális elválasztását könyvborítóképek, illetve illusztrációk is elősegítik, azonban időnként bizonytalan marad, az idézetet keretező könyvborítók közül melyikhez kapcsolható egy-egy kiemelt gondolat. Bosnyák Viktória esetében például Galgóczi Mónitól szerepel egy idézet: „Még sok ilyen mesét szeretnék: aminek van mondanivalója, ami tanít, de nem kioktat, amiben nincs erőszak és csúnya beszéd, és ami remek alap lehet arra, hogy komolyan elbeszélgessünk a gyerekekkel az elfogadásról, a másságról, az emberiség sokszínűségéről és az élet körforgásáról.” (22.) A kritikarészlet alatt pedig két könyvborító, az Analfa visszatér és a Klott Gatya, ne fárassz! szerepel. Az ilyen apró elcsúszások elkerülése érdekében érdemes lett volna mindig pontosan kijelölni, az adott idézet melyik műre vonatkozik.
A biztosabb tájékozódást szolgálná az is, ha a kritikarészletek egyike mindig a jobb oldalon található szövegre vonatkozna. Ijjas Tamás bemutatásakor például a Bőröndapu szövegeiből olvashatunk részleteket, azonban A világ legrövidebb meséi kritikai visszhangját találjuk a bal oldalon. A szemelvény és a kritikarészlet összecsengése azt is indokolná, miért épp a választott műből olvashatunk szövegrészletet. Számos esetben a szerkesztő élt is ezzel a lehetőséggel, például Kamarás Istvánnál mintaértékű koncepcióval találkozunk: a jobb oldalon található Kereső-mese részletére vonatkozik a bal oldal kritikarészlete, ennek a műnek a könyvborítója kerül kiemelt pozícióba, a nagyobb méretben való ábrázolás egyértelműen irányítja az olvasó tekintetét.
Miért jó ez a kötet?
Lovász Andrea ezúttal 90 kortárs szerzőt és 10 antológiát mutat be a kötetében, amellyel napjaink gyermek- és ifjúsági jelenségeinek keresztmetszetét kínálja az érdeklődőknek. A válogatás eredetisége, hogy az utolsó évek antológiáit is számba veszi. A mű befogadójellegéről tanúskodik, hogy a kortárs gyermekirodalmat tágan értelmezi: a szerzők válogatásánál a határon túli irodalmat is figyelembe veszi (igaz, szinte kizárólag Erdély felé tekint), számon tartja a reprint kiadásokat, a fordításokat, befogadja a populáris irodalom termékeit, sőt a sokat vitatott újraolvasó-sorozattól sem ódzkodik (például Nógrádi Gergely Egri Csillagok és A kőszívű ember fiainak újraírását is számon tartja). A gyermekirodalom tág értelmezéséről tanúskodik az is, hogy az illusztrátorok bemutatására is figyelmet szentel. Ez a törekvés rámutat arra, hogy a gyermekirodalmi szövegek szinte elválaszthatatlanul egybeforrnak a képi világukkal.
Külön figyelmet érdemel, hogy a korpusz összeállításakor az óvodás korú gyermekeknek szánt könyvektől egészen a nagykamaszok olvasmányáig találunk példákat. Izgalmassá teszi a kötetet a műfaji sokszínűsége is: a lírán belül találkozunk klasszikus műfajokkal (mondókákkal, dajkarímekkel), svéd típusú gyerekversekkel, nyelvjátékversekkel, hangzó versekkel egyaránt. A gyermekprózáról még árnyaltabb képet kaphatunk, hiszen az irodalmi mese széles palettájával találkozunk (szomorú mese, lírai mese, sajátmese, stb.), meseregénnyel, gyerektörténettel, számos ifjúsági regénytípussal. A kortárs gyermekirodalmi tendenciáknak megfelelően előtérbe kerül a humor, az irónia, a groteszk, a paródia (például Jeney Zoltán lovagregény-paródiája), azonban teret kapnak a komorabb-komolyabb modalitású szövegek is (például Totth Benedek: Holtverseny). A tabu-könyvek, zöld könyvek, olvasókönyvek, szocio-könyvek, gimi-könyvek mind-mind legalább egy példa erejéig megjelennek a kötet oldalain.
A Navigátor 2 legnagyobb erénye tehát, hogy szinte minden gyermek- és ifjúsági irodalom iránt érdeklődő olvasó megtalálhatja a számára legszimpatikusabb szerzőt és szöveget. A kötet színes kínálata arra ösztönzi az olvasót, hogy új és új szövegvilágokba kóstoljon bele, és szinte észrevétlenül végigbarangoljon napjaink gyermekirodalmi kínálatán. Ennél többet pedig nem is kívánhatunk egy gyermekirodalmi lexikontól.