II. levél

Nagyapa
napra pontosan tíz éve annak hogy
minden héten legalább egyszer letörölöm az írógéped
ne félj még mindig ugyanolyan félve nyúlok hozzá
mint te
csak nekem fürgébb a kezem

egy betűt se mernék leütni megtapogatni rajta

mint az utolsó pohár bort
úgy hagytál félbe leütéseket is

nem mertem megnézni azóta se
és tudom mindig mondtad
a papír az nem olcsó
ha mulatságra használja az ember

napról-napra csendesebb az írószobád
némák a falak
nem suttognak jövőt
csak a gyertyalángot hallani
meg egy kicsit a karácsonyt

azt nem bírom belakni

ahogy évek óta
a szürke gémek sem az Ipoly-partot
pedig ott minden és mindenki védett
talán még az ember is

Nagyapa
le kell írjam
megszerettem ezt a magammal levelezgetést
szép ez így
több együtt a perc
te mondtad
meg azt is
az is beszélgetés ha csenddel játszik az ember

rájöttem hogy nagyítóval olvasod soraim
a könnyeid tágabbra húzzák betűimet
tovább tart elolvasnod

és biztos az égbolt is
olyan távoli köd
ahova csak érkezni tudnak levelek
kifelé már eltévednek

eltévednek mint mi a nyárban
emlékszel arra a forró júliusra
amikor „bechert” kortyoltunk a diófa alatt
ha emlékszel

most az égben ki takar el téged mama elől
hogy sutyiban megihasd
utána önthess még egyet magadnak
csak úgy külön
nélkülem
a születésnapomra

elhallatszik-e hozzád a
régi házunk radiátorsúgása

Nagyapa
mennyi idő nálad most egy év
hány katona van melletted
mikor gépeled végig azt
amit félbehagytál

1998

karácsony van
a faluban hamuszürke házak
omlanak össze
sorra egymásra dőlnek akár
az Ipoly-part egykori
szívós tölgyei

ünnep van

mégsem mernek harangozni
hóval se díszít az Isten

helyette térdre rogyott
vénemberek siratnak padlást
asszonyt borospincét
nem élet már az övék
csak a szívük dobog
ha még az is

csak karácsonykor

a szomszédasszony
teljesen megbolondult
csehül énekel majd ordítva
pofozva küldi
csikkeket gyűjteni
a kislányát

kinek pici tenyerében
elfért volna talán a boldogság is

az éjféli misén
láttam őt utoljára
aztán mint az ünnep
eltűnt