letapadt

letapadtak az idegeid, mint csecsemőkorodban
a nyelved, alig van rajtad bőr, mégis kövérnek
látod magad, megetted a levest és nem mentél
hányni, apád árjával kaparod fel a letapadt ideget,
vodkát iszom és hallom, ahogy a csiszolót az idegekhez
emeled, hol rontottuk el, szólalsz meg végre és
kihányod az abroszra a levest.

biodiverzitás

leszakítom a zacskót, átlátszó, levedlett hártya a szoba közepén,
te azt mondanád, ez egy csermely vagy egy ér, rakjunk bele életet,
a sárga pokrócot szétvagdosnád kacsáknak, meg aranyhalaknak,
a padlószőnyegből békákat vágnál ki, a függönyből szitakötőt,
törökülésben néznéd aztán, hogy milyen szép, hogy rá tudtál
csodálkozni mindenre, milyen kicsi és hétköznapi vagyok
nélküled, csak ülök a zacskón és nézem az új ágyat, amin már
te nem, mint egy hajótörött kétségbeesetten nézek, és
hullnak a könnyeim esőnek.

szintetizmus

láttalak az utcán, csipkebogyóból volt az szád,
a hajadban pedig sok cserebogár, a kedvenc kötött
pulóveredben voltál, futottam hozzád, de eltűntél,
ugyanúgy, mint a nagyanyám, tojás sárga színű
ruhádban napozott a tér, megálltak az emberek,
éppen annyira, hogy ne zavarja őket, hogy láttak
eltűnni egy angyalt kedvenc kötött pulóverében.

izolált

kinéztél a vakablakon, a halálból is kinézhetnél
hozzám, kopogtatnék és beengednének, tapogatnánk
egymást, ránk szólnának, hogy nem lehet, egy papírtányérra
írnánk, hogy nem tehetik ezt velünk, és kicsúsztatnánk
az ajtó alatt, a vaságyakat összehúznánk, lekötöznének
minket, és senki nem oldozna föl soha, leszedálva
feküdnénk egymás mellett, a föld alatt, az ég felett
fehér, átlátszó dobozban.

leszedálva

tegnap bekerültem a kórházba, azért mondom 

el neked, mert mindig azt mondtad, hogy az úttörő
mindig igazat mond és igazságosan cselekszik,
tegnap megtaláltalak, megfogtad a kezemet
aztán itt ébredtem ebben az ágyban, ismerős minden,
érzem a szagodat a párnán, fehér csíkok vezetnek
az éjbe, nem tudok az ablakhoz menni, odaszíjaztak
az álmaimhoz, bárcsak, soha nem ébrednék fel.