Mintakép

Ahogy locsogják: írni kék,
nem jó az álcás állapot;
tetemre hívhat zsarnokod,
s nem vagy más, csak egy vigéc.

Tehát megint csatára fel,
harsog az öreg Behemót,
kimondja a valódi szót,
nem cserélne ő senkivel.

Ropog az ág az őszi erdőn,
bizonyára nem macska jár,
kinek kevés a napi ár –
ami egyenes volt, feldől.

Oson az ócska széltoló,
lepkehálóval hadonász,
hogy rögtön rád terül a frász,
bunkerbe bújni volna jó…

Horkol az ösztönös elem,

mitől harsog a messzi lég,
tulajdonképpen semmiség
ez a házias förtelem.

S ebédet főz a lakli chef,

kondér és lábas mind tele,
ez lesz a pórnép eledele,
kiből már nem lesz mintakép.

kanális

az obsitos verőlegény
felszáll a trágár villamosra
minden cigi földbe taposva
és tündököl bazári fény

lódoktornál a sütemény
félig (magadban) beporozva
ne gondolj se jóra rosszra
csak így sikerül a tünemény

nem tudható: mi vár a télen
fagyott rögön balek fehéren
elröppen egy jeges madár-dísz

s ahol a földre dől egy csacska
lepuffantott apró nyulacska
ott folyik el a nyúlós kanális

tiszta méz

a hétfájdalmú szűzanya
feltartja fátylát véderőként
mehetünk már gyalog haza
köröttünk a gyanús erőtér

grandiózus a sejtelem
mely átver kemény koponyát
a gázpuff/kkantón értelem
épp a stafétát adja át

a verseny úgyis késve-kés(z)
esengve peng a mandolin
s hiába jő az agysebész
a páciens megint szabin

de akkor is: a pályabér
kissé remegve visszanéz
ne higgy esetleg remélj
míg szádba jő a tiszta méz