Nyomtatás

 

A hallgatás szomorúsága

 

az utcában, amerre jársz, valamiféle hűvösség fogad,
nem mondja senki, hogy éppen rád várakozott,
vannak, akik elfordítják a fejüket, zavartan elhallgatnak,
ha észreveszik, hogy feléjük közeledsz

 

évtizedek, évszázadok óta így van ez, és nem is lesz máshogy,
van valami titok, amiről nem tudsz, de amit mindenki ismer,
valami titok, ami körbevesz, ami nem csak a tiéd,
mégis rád telepszik, és megjelöl, mint valami bélyeg

 

a hallgatásod betakar, betakar téged a hallgatásod,
megszólalni nem tudsz, képtelen vagy a védekezésre,
magyarázkodni nincs erőd és kedved sem nagyon,
csak az arcokat figyeled, azt is csak észrevétlen

 

az utca hűvös, nyugatlanító hűvösség árad mindenhonnan,
miként ha díszletek között lépdelnél, még a hajléktalanok is
valószerűtlenek, mintha nem lenne közük mindahhoz,
ami körülötted történik, mintha nem is léteznének

 

és valóban, olyan az egész, ahogy körbepillantasz, mintha,
mintha nem csak a semmi volna, az üresség, hallgatásod
fölébed tornyosul, és ebben az ürességben része leszel mindannak,
ami úgyis bekövetkezik, ami úgy van, hogy nincs, és mégis létező