Átokkalendárium

V.

Motorosok vérpiros sisakban,
haladnak a völgy aszfaltcsíkján,
ami egyébként üres.

Ilyen lehet egy seb, mikor unatkozik:
néhány cseppet találomra elereszt,
hadd versenyezzenek a lejtőn.
 
Két oldalt nyírfasor,
mint a túlélő szőrszálak, 
közömbösen felmagasodik.

Elhatározod a kilátóban,
hogy végignézed ezt a szegélyt.
Hogy nem hagysz ki egyetlen törzset sem,
de a tekintet elkószál,
mint a döbbenet, 
nem tudod megtartani.

Felpofoznád a fényes távcsövet.
Záruljon rá és rángatózzon benne 
minden panorámarészlet,
anélkül hogy látnád.
 
Ahogy nem látod már a sisakcseppeket 
(lenn sem hallanád a távoli motorok zaját),
egyedül itt a dagadó kézfejed.

VII.

Szelíden futsz, mint a biciklinyom az epersárban,
amit a járókelők vékony, fekete réteggé 
tapostak össze, hogy a metróig 
vigyék a gyümölcs színét.

Bújj el a nyárban valahol,
mint egy eperrel betömött kátyú a járdán, 
vagy mint a növények legtöbbje 
a téglakerítés mögött.

Ragadjon össze az arcod a kezeddel,
mint a leöntött lapok. A Napot ne lásd,
de félj, szakad a bőr, 
ha ujjaid lefejtenéd.

Vágyakozz téli teraszra, amit lekvár
árasszon el. Hólapátok a dzsemtakaróból
makacs tömböket feszegessenek.
Tetőket mosson a barack, az erkély
porát söpörje a szilva, ha vihart vihar 
követ. Tapasszon be a nyár 
a sarokba. Biztos keret.