Nevelő novellák

(Fekete István: Éjféli harangszó. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2017)

„Ez szép, és ebben emlékek vannak” (52.) Olyan emberek emlékei, akik „hétköznapi hősök: falusi emberek, kik küzdenek a szegénységgel, az öregséggel, az elmúlással, néha a szerelmi bánattal, mások rosszindulatával vagy éppen a szeszélyes időjárással.” – olvashatjuk a kötet fülszövegében.

Esti mesét olvasni a gyerekeknek nagyon fontos szülői kötelesség, azonban ehhez gyakran nehéz olyan könyvet találni, amit a felnőtt is szívesen olvas. Fekete István nevét ismerjük a Vuk vagy a Tüskevár nyomán, viszont kevesen hallottak novelláiról, melyeket úgyszintén gyerekek számára írt. A biblikus utalásokkal és régies elfeledett szavakkal átszőtt novellák egyaránt nyújtanak új élményt szülő és gyermek számára egyaránt. A Móra Kiadó gondozásában 2017-ben megjelent Fekete István-kötet, az Éjféli harangszó nosztalgikus hangulatot ébreszthet az idősebb korosztályban a Matula név olvasása során, míg a fiatalabbak új ismeretekkel, tudással és érzelmekkel gazdagodnak az alapvető emberi kapcsolatok vagy a falusi élet mindennapjainak terén.

A kötet szerkesztői nagy gondot fordítottak a novellák összeválogatására. Amiben ez a figyelem megjelenik, az a novellák időrendi sorrendje. Az első mű tél végén, tavasz elején játszódik, majd azt követi április, május eleje és május vége, s szépen sorban haladva hónapokkal. Ez a sor egy idő után megszakad és dominánsan őszi és téli évszakban játszódó novellákat olvashatunk. A gyermekolvasók számára jó szemléltető példa ez a hónapok, évszakok váltakozására és azok jellemzőivel való megismerkedésre. Az idő múlásának szemléltetésére, ha a szerkesztettség nem lenne elég, akad a hallgatóság számára több olyan novella is, amely például a hazatérés motívumán keresztül szemlélteti ezt a témát. Ilyen például az Otthon voltam című alkotás, ahol a főszereplő elmeséli, hogy húsz év után hazatérni a szülőfalujába milyen érzés volt számára, mi minden változott. Szomorú a megérkezés, hisz „Hol van már az öreg Pista!” (65.) gyermekkorában az állomáson várta? A szomszédnak is hiába integetne, „szegény elmaradt valahol még 1917-ben, és az öregek is…” (65‒66.) A rádöbbenés elérzékenyíti a főszereplőt, ahogy az olvasót is. Az emlékek közt bolyongva, s egy régi ismerős ölelésében a novella vége keserédes szájízt hagy maga után: „Szívemben megjelent a régi nyarak ragyogása, régi ízek édessége, régi mezők szénillata, és az öreg karok reszkető ölelésében megéreztem, hogy minden elmúlhat körülöttünk, elmúlhatunk mi magunk is, de a jóság ifjúsága és a tűz dajkáló, drága melege el nem múlnak soha.” (68.)

A kötet tartalmának tanító, oktató jellege megjelenik egy kisfiú és egy sánta öregúr kapcsolatában is, mikor a fiatal megtapasztalja az adás és a saját szerzemény megosztásában rejlő örömöt. A novellából fakadó szomorúság a humor által könnyebben feldolgozható, mikor egy nehezebb érzelmet az öröm, a nevetés vált fel. Az olvasó átélhet olyan érzelmeket, melyeket korábban csak ritkán, esetenként sohasem érzett. Akad olyan novella is, ahol csak elképzelni tudjuk, hogy milyen lehet hazatérni a frontról és örülni az apró, otthont jelentő tárgyaknak, mint például a borotválkozásra használt kis tálkának: „Keze reszketve fogta a kis tálat, belül valahol régi vasárnapok, és a kis tükör ködösen, könnyesen visszanevetett.” (34.) Ezek az érzelmek azok, amelyek miatt az olvasó és hallgató akár már az első tíz oldal után kötődik a könyvhöz és egy novellát kétszer vagy akár többször is elolvas. Ezzel egyidejűleg kapunk olyan tudományos, szakszerű információkat, melyek befogadása a mesei jellegből fakadóan sokkal könnyebbnek bizonyulnak, egy tankönyvben olvasott szakszöveggel szemben. A tudomány mellé beférkőzik az irónia, a humor is, mint például a Partszakadás című novellában: „a jó vályogház nyáron hűvös, télen meleg, és ha kellő szakértelemmel készült, tartós, mit a beton, csak a vizet nem szereti. Emberben is akad ilyen.” (25.)

Ezt a könyvből szerzett tudást később hasznosítani lehet az iskolában és az életben egyaránt. Ahogy a hónapok, úgy a vidéki szakmák is megjelennek a novellákban. Akad gyékénykötő, molnár, borbélymester, postás, katona, de találkozhatunk tengerésztiszttel is.

Gyakran hallani, hogy a falu élete unalmas, ám ha valaki mélyebbre néz, és jobban beleveti magát a kötet tartalmába, látja, hogy a vidéki élet igenis mozgalmas, talán lassabb a folyton nyüzsgő városi mindennapokhoz képest, de annál tartalmasabb is. Olvasás közben így akár gyerek, akár felnőtt az illető, visszavesz a gondolkodása tempójából, hisz ahhoz, hogy megértsük a szöveget, át kell vennünk annak ritmusát. Mindemellett azért is fontos a megfontolt haladás, mert Fekete István olyan témákat dolgoz fel, melyek a gyermek számára tanító jellegűek lehetnek, de a felnőttet is gondolkodásra készteti. A novellák sokszor népies tárgyúak, az emberi élet fordulóihoz kötődnek (szerelem, házasság, halál). Így hát a minden generáció számára tartalmat nyújtó kötet nem hagyja magát gyorsan átlapozni. Fel kell dolgozni a novellákat, amik a műfajból eredően tömörek. A régies, elfeledett magyar szavak, illetve a vidékies kifejezések megnehezítik a befogadást, viszont bővítik a beszéd tartalmi oldalát, a szókincset, ezzel is gazdagítva az olvasót. Ilyen szavak például a káka, ókula, brillantin, pökdösni, lesrófolni, szánka, pelyva, illetve kifejezések, mint a „rátok adom a tisztát” (17.--------­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­) vagy az „enni adott a garatnak”.

A novellákban gyakran megjelenik az emberség, a törődés az idős szomszédokról, a falu korosabb tagjairól, az összetartozás és az egymásra való támaszkodás mellett. Ez remek példa a gyermekolvasók számára, akik bepillantást nyernek az emberi kapcsolatok mélységébe, de a felnőttek is gazdagodnak belőle. A kötet novellái elgondolkodtatók az idősek számára, akikben nosztalgikus emlékeket ébreszt fel néhány jelenet. Másokban viszont az események vágyakozást szíthatnak az egyszerű és békés vidéki élet iránt.

A novellák között akad olyan is, amelynek tárgya a gyermekek számára egyszerre riasztó és érdekes is lehet. Ilyen például a börtönbe jutás témája, ahol gyakran a főhős gondolataiban olvasunk: „ide azért kerültél, mert előbb ütöttél, és azután gondolkodtál” (14.). A novella során kiderül, hogy megvédeni egy lány becsületét lovagias tettnek bizonyul, viszont nem mindegy milyen módon teszi azt az ember, még akkor sem, ha az apák díjazzák e viselkedést, mikor saját lányukról van szó. A novella hőse végül hamarabb szabadlábra került és így „a bilincs, amit Ádám rövid időre kapott, egyúttal az eljegyzést jelentette” (15.). A mű eleje rejtéllyel teli, az író csak lassan fejti ki az előzményeket, inkább a főszereplő lelki oldalára helyezi a hangsúlyt. Megjelenik a féltékenység, düh, anyai és testvéri szeretet, majd végül a szerelem is.

Hasonlóan borzongató téma lehet egy kisgyermek számára a halál kérdésköre. A címadó novella az elmúlásban meglelt örömöt írja le, mikor az eltávozott találkozik egy elvesztett rokonnal. A novella esetében a haldokló édesanyát halálos ágyán kisfia öleli át és segíti a túlvilágra, míg az idősebbik fiú feleségével szunnyad a másik szobában. A mű sejteti, hogy a fiatalabbik fiú elhunyt, említ operációt, s hogy annak kimenetelét jobb, ha az asszony előtt nem fedik fel. A novella gyönyörűen ábrázolja a bánatot megszemélyesített tárgyakkal, mikor az erdész megtudja az orvostól, hogy édesanyjának csak órái vannak hátra: „A ház nézte az erdőt tanácstalanul, és a világtalan ablakszemén végigfolyt a pára, de az erdő nem mondott semmit.” (153.) Ezzel a képpel sokkal jobban átérezhető a fájdalom, melyet a férfi érez, mintha egyszerűen azt olvasnánk, hogy az erdész arcán legurult egy könnycsepp. Ez a pár sor a gyermek számára ijesztő lehet, viszont szülőként nem szabad megmagyarázni a tartalmat, hagyni kell, hogy a maga módján dolgozza fel a hallottakat. A novellák vége gyakran nyitott, ami lehetőséget ad az olvasó/hallgató számára, hogy saját fantáziájának elemeivel, saját elképzelése szerint fejezze be a történetet. A cselekmények melletti folytonos sejtetés tovább ösztönzi a befogadót az olvasásra. A mesék nem agyafúrtak, furfangosak, mint mondjuk egy detektív történet, de mégis okosak és izgalmasak: épp egyszerűségük miatt. A nyers, falusi racionalitás tisztán tükröződik a novellákban, melyek segítséget nyújthatnak abban a gyermekek és a felnőttek számára, hogy ne bonyolítsák túl az élet dolgait.

Már fiatal korban szükséges, hogy a gyermeket rávegyük az értve olvasásra és a saját gondolatok megfogalmazására, s ennek jó alapja lehet a mesehallgatás. Ez a novelláskötet képes a fiatal olvasót ösztönözni arra, hogy az egymás utáni eseményekből következtetéseket vonjon le és az általuk kiváltott érzéseket megélje és szavakba öntse.

Amikor kezünkbe vesszük a könyvet, a taktilis érzékeknek köszönhetően rögtön bensőséges kapcsolat alakul ki a mű és az olvasó között. Az indigókék borítón egy csukott szemű lányarcot látunk népies mintával keretezve. A könyv illusztrátora Herbszt László grafikus, akinek alkotásait rendszeresen viszontláthatjuk gyermekirodalmi kötetekben. A képek megnyugtató színvilága, vonalas technikája és egyszerű formái, állatok ábrázolása hozzájárul a kötet novelláinak tartalmához. Az első gondolat, ami eszünkbe juthat az alkotások láttán, hogy mennyire összetett némelyik és milyen precíz pontosság ül mögöttük. Az autizmus spektrumzavarral élők számára a képekben megjelenő szimmetria, rendszeresség megnyugtató lehet, hisz számukra fontos a rutin és a pontosság. Ezen túl az ábrák finom kidolgozottsága, olykor egyszerűsége fejleszti a vizuális percepciót, azon belül még az analízis-szintézis területét is.

Fekete István novellái gondosan válogatott, nevelő, szórakoztató és fejlesztő alkotások, melyek minden korosztály számára útmutatást, megoldást adnak. Az emberi kapcsolatok egyszerű és finom, nemcsak szavakkal történő ábrázolása szorosabban összeköti a gyermeket a szülővel a globalizáció hatására felgyorsult világunkban. Más típusú és tartalmasabb élményt nyújt, mint egy számítógépes játék, hisz a mese olvasása vagy hallgatása közben a saját fantáziánk elemeivel dolgozunk, nem kézhez kapott, animált eszközökkel. Ez fejleszti a fiatal hallgatóság képzelőerejét, gondolkodását, s ugyanezt felébreszti az idősebb olvasóban.
„az öreg ballag az unokával a csendes dűlőn. Most a kezét fogja, mert nagy út a mai. Szó sincs, de a kézfogásban minden benne van. Ennél többet mondani úgysem lehetne.” (58.)