Mi lenne ha?

(Kemény Zsófi: Rabok tovább. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2017)

Sokan, sokszor eljátszottunk már a gondolattal, mi lenne ha…
többen eljöttek volna?
ha tovább maradnak
vagy haza sem mennek?

Kemény Zsófi is elmereng. Második, 2017-ben megjelent Rabok tovább című regényében egy a külföldre vándorlókat sújtó fészekadóval, fizetőssé tett gimnáziumokkal és egy új július 10-i nemzeti ünneppel gazdagabb országot ismerhetünk meg. A Mátyásról elnevezett jeles napon egy Facebook-csoport által szervezett performanszból tüntetés, majd felkelés lesz. Mindezt a szüleiről hirtelen leszakított, mosógépet bekapcsolni sem tudó szórakozott, húszéves pszichológus szemszögéből ismerjük meg, aki még a szétkenődött kutyaszart is képes megsajnálni. Hősnőnknek természetesen szerelme is van, a 6 évvel idősebb rapper, Gio, az események egyik ikonikus figurája.

Mielőtt mélyebben beleásnánk magunkat a történetbe, a szereplők szövevényes szív-és államügyeibe, nem árt újra tisztázunk a kereteket, hogy elkerüljük a félreértéseket. Ahogy az első bekezdésben írtam, játszunk, a szerző is ezt teszi. A regény tehát egy gondolatkísérlet egy Forradalom2017 elnevezésű csoport felkelésbe torkolló flashmobjáról.

Felnőtteset játszunk. Kamaszkorunkban sokszor gondoltunk rá, mi lenne, ha szüleink jó messze költöznének, és otthagynák nekünk a huszonöt év alatt tisztességesen telepakolt bárszekrényt, és a kecót? Itt ez a fikció valóra válik. Hősnőnk, Bora szülei megkapják az évek óta várt munkát Ausztráliában és kivándorolnak. Bora legjobb barátnőjének szülei pedig a modern nomádságot választják egy tanyán, Budapesten hagyva a húszas éveiben járó lányukat és Király utcai lakásukat. Ebben a helyzetben gyorsan fel kell nőni, hőseink is ezt teszik, csak máshogy, mint gondolnánk.

A regény alaptörténete a 2017-es forradalomként, szabadságharcként, vagy csak Szabiként emlegetett véres eseménysorozat. Egy békés beöltözős buliból az álruhás Mátyások beavatkozásával, és a miniszterelnöki beszédet meghekkelő rappel pillanatok alatt tüntetés, majd utcai harc lesz.

de nem baj a te időd is most már lecseng,
bár lehet, hogy ez is csak Orban legend. ( 86.)

A Hősök tere hangyabollyá változik, összecsapnak a tüntetők a rendőrökkel, Borát majdnem eltapossák, felgyújtja Mátyás pálinkával átitatott koszorúját, majd Gioval, a rapperrel az állatkertbe menekül. A regényben bemutatott események emlékeztetnek bennünket az elmúlt évek demonstrációira, 56-ra, de leginkább egy szétcsúszott zenei fesztiválra. Már a megnevezéssel is bajban vagyunk, egyrészt a regény szinonimaként használja a forradalmat és szabadságharcot, másrészt pedig semmilyen ideológiáról, politikai-gazdasági fordulatról nem beszélhetünk, és még tisztességes diktatúránk sincs, amit megdöntenék. Az összecsapások egyetlen célja a miniszterelnök eltávolítása, így az eseményekre a továbbiakban a felkelés szót használom.

A főhadiszállás a Gellért Hotel, melynek úszómedencéjéből mosókonyha lesz, az utcákon az ellenséget kutató drónok röpködnek, és tank helyett az angol katasztrófaturistákkal teli Kóbor Grimbusz-szerű partybusz érkezik az úton lévők megmentésére. A fővezér a számítógépes játékokon edzett Váli Beni, aki még a vaddisznót is gépfegyverrel lövi. Mindeközben a stratégiai megbeszélések kávé helyett spanglival kezdődnek és sörrel végződnek. Képtelenségek és zagyvaságok, mondja erre Sántha József. (Sántha József: A Falk Miksa utcai rapperek [Kemény Zsófi: Rabok tovább]). Bántóan hiteltelen, sem szatíraként, sem realista regényként és még disztópiaként sem működik, folytatja Jankovics Márton. (Jankovics Márton: Tényleg így nézne ki egy forradalom Budapesten?)

A felkelés leírása valóban nem hiteles, a legfőbb hiba az, hogy nem tud elmozdulni a hétköznapok, az utópia, a mesék határmezsgyéjéről, hanem mindegyiket hozza és egyiket sem igazán. Találunk kezdeményeket, amikor a regény a szatíra, vagy antiutópia irányába fordul, de ezek sajnos csak kezdemények maradnak. Remekül eltalált, amikor Bora azon morfondírozik, hogy mit viselhet egy forradalmár, Rebeka a menekülés előtt rendet rak, hogy az ajtót betörő rendőrök ne a koszos bugyikat találják meg, és a lányok összegyűjtik fegyvereiket a harchoz: „A legdurvább fegyver, ami kettőnknek együttvéve valaha a kezünkben volt, az Rebeka néhai öreg tacskója, ami egyszer megölt egy pockot.” (111.)

Az aktuálpolitikai áthallások is ütősek. „Nem is skandáltuk, hogy ki takarodjon, és hova. Ez így nem is igazi tüntetés.” (75.)

A tüntetés, a kialakuló káosz hiteles, Boránál feltörnek a gyerekkori emlékek, apa okításai a tömeglélektanról, és a pánikról. A harcoknál az író azonban láthatóan teret enged a képzeletének. Gripenek a város fölött, fekete ruhás, nagydarab, erőszakos kormánypártiak, amerikai akciófilmekbe illő jelenetek. A cél pedig a rosszfiúk és a miniszterelnök kiiktatása. Joggal érezhetjük azt, hogy egy videojátékba csöppentünk.

Több utalást is találunk, ahol ugyancsak visszaköszönnek a gyermekkori mesék.

Olyanfajta mesék, amiben ahhoz, hogy a vége jó lehessen előbb elképesztően embertelen és gusztustalan dolgoknak kell történnie. Mint az eredeti Hamupipőkében, ahol a mostohatestvérek levágják a sarkukat, hogy beleférjenek az üvegcipőbe. (53.)

Mátyás újratemetésén a felvonulók egy ork hadseregre emlékeztetik Borát. A fegyverekről pedig nem tudjuk elhinni, hogy valódiak: „Az összes pisztoly csövéből apró hullákat láttam kiesni.” (139.)

Még a halálhoz is úgy viszonyulunk, mint egy akciófilmben, nem érezzük annak súlyát. Váli Beni sorra veszi ellenségeit, akiket likvidálni kell, de a nagyobb célt, a jövőt nem látjuk. A kisebb csapatok képtelenek az egyezségre, Ez a fajta kilátástalanság nem hiba, csupán a rögvalóság. Az elszabadult indulatok, a változásért kiáltó néplélek és az összefogás hiánya ismerősen cseng. Egy igazi látnokot tisztelhetünk a szerzőben.

[D]e ami még durvább, hogy nem fogják fel, hogy együtt lenne esélyünk, de ha ő csak a kacsacsőrű emlősökkel szövetkezik, akkor mindenki magára marad. (220.)

Ez a magány pedig a regény csúcspontja. A felkelők táborában zombiként lődörögnek az emberek, Beni gombát gyűjt és harkályra vadászik, a párok összevesznek, Margit, a csapatat néhai szakácsa pedig üstje mellett vacsorát kotyvaszt. Remek kis seregszemle ez, tökéletes bemutatása a bezártságtól bekattant felkelőknek.

Csúcspont után jöhet a mélypont, mely nyelvi szinten az utcai harcok kitörését követő az állatkerti kalanddal azonosítható. Gio és Bora a Hősök teréről menekülve az állatkertben negédesen találnak egymásra: „aztán tovább néztük a haldokló percet, meg a porzó elefántokat. Az isten is szelfizésre teremtette-sóhajtott egyet Giovanni, nekem meg összerándult a gyomrom a szeretettől.” (95.)

Ez a néhány oldal nekünk is megfekszi a gyomrunkat, van itt minden Freud jéghegy-elméletétől kezdve az önbizalom pulóverén, a Titanicokon keresztül minden. Jobban tesszük, ha gyorsan átpörgetjük ezt a fejezetet. A szerelemtől valóban hebegnek-habognak a szereplők és képtelenségeket beszélnek:

Elvettem a skalpját, aztán levágtam a sajátomat, és rátettem a gőzölgő, véres koponyájára. A saját koponyámra pedig az ő skalpját tettem. (167.)

A regény szerethető marad, ha nem is kárpótol, de szórakoztat a sziporkázó stílus, és ennek a Harry Potterrel felnőtt nemzedéknek az ironikus bemutatása. Előhívja a kollektív budapesti egyetemistatudatot, a Szabó Ervinben laptopról tanulós nyári vizsgaidőszakokat és az itt előforduló arcokat.
Imádjuk a kibontakozó szerelmet, a pillangókat a gyomorban, azt, amikor megtapasztaljuk, hogy a másik hozzánk és rólunk beszél. És ha ez egy nagy tüntető tömeg előtt történik, akkor a kifejezetten izgalmas.

itt vagyok és harcra ajánlkozok.
Bár lennék máshol, mondjuk Bora Borán,
ha nem rossz lapokat osztanánk folyton oly szaporán…”(87.)

Az elhibázott szóképek mellett jócskán vannak poénosak is. Ilyen például a „minden magyar szívében van egy külön hely Mátyásnak” (77.) fordítása, mely így hangzik: „Elképzeltem a szívemre fogpiszkálóval tűzött táblácskát, hogy „matyizásra kijelölt hely.” (Uo.)

Vegyes érzelmekkel tekintünk vissza erre a néhány helyen magával ragadó, ugyanakkor hiteltelen és hihetetlen regényre. Játéknak, kamaszkori víziónak éljük meg az eseményeket, semmiképp nem lesz belőle forradalmi regény vagy antiutópia. Igazat adunk Jankovics Mártonnak, a fő szál nem működik. Becsukjuk a könyvet, kezünkbe vesszük a borítót és elgondolkodunk a Hősök terére montírozott tigrisről. Olyan, akár a regény: nem tudjuk mit keres jelenlegi helyén.