Nyomtatás

A föld szíve

(Tanulmány Nietzsche ciprusi tartózkodásáról)

 

INTERJÚ

 

Messze földön híres az angolok hajlama a spiritualizmusra. Kevésbé ismert azonban, hogy a dekadencia korára jellemző fenoménnek szentelt számos rejtélyes kiadvány között található a Londonban, hihetetlenül magas, 50 000-es példányszámban megjelenő Zembla, síron túli irodalommal és filozófiával foglalkozó havilap. A magazin, igaz, élő szerzők írásait is közli, az úgynevezett afterlife még csak nem is kötelező téma, de hihetetlen népszerűségét a hírességek szellemeivel való találkozásokról szóló beszámolóknak köszönheti. Az 1988 szeptemberében megjelent 143. számában közölte a Londoni ópiumházak című történetet, amelyet állítólag De Quincey szelleme jegyzett le egy szeánsz alkalmával, oly módon, hogy médium által válogatta a szavakat az Observer egyik példányából. Az eset, brit viszonylatokhoz mérten, felettébb heves vitát váltott ki írók és irodalomprofesszorok között a mű autentikusságát illetően. Mindez nem lenne érdekes, ha a Zembla egyik frissebb számában nem jelentetett volna meg egy interjút – Friedrich Nietzschével. A tisztelet, amivel a Nagy Leleplezőnek tartozunk, arra kötelez bennünket, hogy ne feszegessük a hitelesség kérdését, ezért a beszélgetést teljes terjedelmében közöljük.

Zembla: Mondja, Nietzsche, mi a benyomása? Mi lepte meg legjobban a XXI. századi Angliában?

Nietzsche: Őszintén szólva az, hogy milyen mélyre süllyedt az angol nyelv. Filológusként érthető, hogy ez az első dolog, amire felfigyelek. Nem sok idő telt el, 120, legfeljebb 130 év, és ez a mai angol már aligha nevezhető nyelvnek. Előrelátásaim szerint – és ritkán tévedem előrelátásaimban, amit a saját bőrükön is megtapasztalhattak –, jobban mondva jövendölésem szerint 150 éven belül a kínaihoz hasonlóan az angol nyelv képírással íródik majd. Végül is, miért komplikálni? A kínai ideogrammák alkotta írás teljes mértékben használható. A másik dolog, amire felfigyeltem, ezúttal pozitív előjelű, a szexuális szabadság virágzása. Úgy tűnik, hogy ez többé nem tabu. Az emberek lazán közelítenek a dologhoz. És ez jó! A szex pusztító hatású, de a képmutatás és a korlátok, amelyeket szab, ezerszer pusztítóbbak. Ha így lett volna az én időmben, valószínűleg meg sem bolondulok. És egészen biztosan nem lettem volna annyira mord.

Zembla: De nyilván egyetért abban, hogy a nyelv élő. Folyamatosan fejlődik. Az, ami tegnap egyvalamit jelentett, holnap egészen mást fog jelenteni.

Nietzsche: Egyetértek! A nyelv igenis élő, de önök – ez a nemzedék – önök nem élők. Erről tanúskodik a nyelv, amelyen beszélnek.

Zembla: Hogyan érti ezt?

Nietzsche: Uram, ki beszél itt egy halottal? Ön vagy én?

Zembla: Természetesen: én. A Zembla szerkesztéspolitikája a holtak síron túli egzisztenciájának elismerésén és tiszteletén alapszik. Azonban mégiscsak van különbség.

Nietzsche: Nem jól értett. Nem az életfunkciókra gondoltam!

Zembla: Vagy úgy! Rendben, folytassuk! Remélem, volt elegendő ideje megismerkedni a halála után bekövetkezett eseményekkel. Sokan önben látják a nácizmus megalapozóját. Felelősséget érez mindazért, ami történt?

Nietzsche: Bizonyos értelemben – igen. Nekem mindig erős felelősségérzetem volt azon dolgok iránt, amelyekért nem vagyok felelős. Egy adott korszakon belül az összes gonoszságért egyaránt felelősek azok is, akik a gonoszságot eltűrik, és azok is, akik a gonoszságot teszik. Megpróbálom megmagyarázni: ha az egyik oldalon a „jók” találhatóak, a másikon pedig a „gonoszok” vannak, a dualizmus bevezetéséről beszélhetünk. Ez a gonosz abszolutizációjával egyenlő, hozzám pedig közelebb áll a gonosz demokratizációja. A nácizmussal kapcsolatos dolog azonban túlzás. Sohasem voltam jó véleménnyel a németekről. Egyébként meg időben figyelmeztettem erre a veszélyre. Az én életemben, igaz, ezt wagnerizmusnak hívták.

Zembla: Úgy látszik, ön képtelen arra, hogy ne háborgassa a szellemeket. Hogyan gondolja azt, hogy „egyaránt felelősek az elkövetők és az áldozatok is”? Nehezen fog bárki is egyetérteni önnel. Másrészt, nem gondolja azt, hogy Wagner démonizálásával nem lehet megmagyarázni az összes gaztettet a művészetben, a filozófiában és a politikában?

Nietzsche: Az én küldetésem sohasem az volt, hogy „háborgassam” a szellemeket. Ellenkezőleg: megpróbáltam lecsillapítani őket. De hogyan lehet megnyugtatni a Wagner operáinak hallgatásával feldúlt lelkeket? Ez nem zene, hanem a zaklatottság propagandája. A gond a filiszterekre jellemző, már az én életemben is meglévő, mára pedig komikus méreteket öltött egyoldalú gondolkodásban rejlik. Áldozatnak lenni – ez felelősséget von maga után, lehet, sokkal nagyobbat annál, amelyet a gonosztevők magukra vállalnak. Amíg a kereszténység nem romlott el, valamikor időszámításunk egy számjegyű századaiban, ilyesféle teológiai véleményt is lehetett hallani: az erényekért is büntetés jár. Azt szeretném mondani, hogy éppen a felosztás gonosztevőkre és áldozatokra tapos ösvényt a bűnnek. Ez a felosztás végletbemenően önkényes. Merőben másmilyen szemléletmódért szállok síkra, egy olyan filozófiáért, amely minden embert gonosztevőnek – vagy áldozatnak, mindegy – minősít. Csak így tehetünk szert a közösségépítés szükséges minimumára. Vegyük például Hamletet. Ő először is áldozat, és csak azután gonosztevő. A műnek szinte egyetlen szereplője sincs, aki nem ilyen. És mégis mindannyian ugyannak a tragédiának a résztvevői. Ami pedig a másik kérdését illeti, én másképpen látom a dolgokat. Itt nem Wagner démonizálásáról van szó, hanem a Démon wagnerizálásáról.

Zembla: Nem tagadhatja, hogy annak idején maga is eléggé wagnerizált volt. És hogy antiwagnerizmusa akkor vette kezdetét, amikor Wagner eldobta önt. Megsértett hiúsága szerepet játszik Wagner iránt érzett ellenszenvében?

Nietzsche: Természetesen! Wagner igazából magához vonzza az embert elutasító magatartásával. Olyan mértékben szennyezett voltam Wagnerrel, hogy meg kellett bolondulnom ahhoz, hogy megtisztuljak. Maguk, modernek, lebecsülik Wagnert. Azzal áltatják magukat, hogy veszélytelen, mert meghalt. Ezért is drágán megfizetnek majd! Wagner veszélyesebb, amikor halott. A halál még gonoszabbá és nagyratörőbbé varázsolja. Akad még majd önöknek dolguk a Maestróval.

Zembla: Mit gondol az internetről?

Nietzsche: Azt gondolom, tökéletes módja annak, hogy az idióták hálózatba kapcsolódjanak egymással. És még tökéletesebb módja annak, hogy az idiotizmus pestisként terjedjen el a világban. Tegnap egy rövid kutatást folytattam a Yahoon. Itt az eredménye a keresésnek: Richard Wagner: 2 110 000 találat. Friedrich Nietzsche: 420 000. Immanuel Kant: 359 000. Angelus Silesius: 18 900. E szerény adatokból is egyértelműen kivehető, merre halad a világ.

Zembla: Mi is tegnap a szerkesztőségben végeztünk egy hasonló kutatást. Íme az eredmény. Jézus Krisztus: 16 200 000. Sátán: 5 800 000. Nem tartja ezt bátorítónak? A jó még mindig előnyben van.

Nietzsche: A jó mindig előnyben van, máskülönben a világ a semmibe zuhanna. Engem az aggaszt, hogy a sátán alig valamivel több, mint kétszer népszerűbb Wagnernél.

Zembla: Hogyan kommentálja a kozmikus utazásokat?

Nietzsche: Mindig érdekelt a repülés. De szerintem túlzás a Holdra repülni. A repülésnek szórakozásnak kellene lennie. Attrakciónak. A világűri járatokat nem értékelhetem másként, csak menekülési kísérletekként a tett helyszínéről.

Zembla: Nemrég azt nyilatkozta, azt hiszem a Timesnak, hogy a dohányzásellenes kampány sokban hozzájárul majd az erőszak elképesztő méreteket öltő növekedéséhez. Nagyon furcsa kijelentés egy nem dohányzó részéről! Ez a kijelentés az ön excentrikusságának a kifejeződése vagy valami más?

Nietzsche: Semmi köze ennek az excentrikussághoz. Ez tudományos tény. Mint tudjuk, az oxigén oxidáns. Nem jó, ha sok van belőle a metabolizmusunkban, mert az oxigénfelesleg eléget bennünket. Az oxigénrészegség százszor rosszabb az alkoholos részegségnél. Olyan eufóriát vált ki, amit nem mindig lehetséges ellenőrzés alatt tartani. A dohányzás ebben az esetben egyféle katalizátorszerepet tölt be. A szén-monoxid igazságtalanul került feketelistára. Kár! Majdhogynem nemesgázról van szó. Megnyugtat, ellazít bennünket, tesz róla, hogy jobban érzékeljük a valóságot.

Zembla: De ön sohasem dohányzott!

Nietzsche: Nem vagyok egészen biztos benne! Annyi minden íródott rólam, hogy magam sem tudom eldönteni, mi igaz és mi nem. Mindenestre én az oxigénveszedelem ellen lélegzet-visszatartással küzdöttem. Most, amikor már nem lélegzem, sok minden világosabb számomra. Beláttam tévedéseimet. Többek között felfogtam, hogy Isten létezik.

Zembla: És milyen az Isten?

Nietzsche: Teljesen transzcendentális. Továbbra sem tudni róla semmit. Salvador Dalínak mindenesetre igaza van: Isten pontosan egy méter magas, szép küllemű ember képében jelenik meg előttünk.

Zembla: Olvasta a könyvet, amelyet Lou Salomé írt önről?

Nietzsche: Átlapoztam. Unalmas olvasmány. Lou, szokás szerint, saját magáról ír.

Zembla: Ez a kérdés fájó lehet, de kénytelen vagyok feltenni, és arra kérem, hogy válaszoljon rá. Válasza minden bizonnyal hozzájárul majd egy nagy misztérium tisztázásához. Nietzsche, mondja meg őszintén: mitől halt meg igazából?

Nietzsche: Kinek hogyan! Egyes botcsinálta orvosok azt állítják, hogy szifiliszből fakadó progresszív paralízisben haltam meg. Ezek csak hitelrontási kísérletek. Tudja, az én időmben a szifilisz ugyanaz volt, ami ma az AIDS. Vagy még rosszabb. Az AIDS-esekhez általában véve sokkal jobban viszonyulnak manapság, mint ahogyan a szifiliszesekhez viszonyultak a filiszterek. Az emberek például szabódtak kézbe venni könyveimet, nehogy megfertőződjenek. Freud könyveit, a mételynek azokat a melegágyait bezzeg le nem tették. Hódolóim másrészt egy másik elméletet terjesztettek el, miszerint abba haltam bele, hogy megpróbáltam még egy agyat kifejleszteni magamnak, egy olyat, amelynek – a motorokkal való analógiával élve – hűtő szerepe lett volna. Semmi sem igaz mindebből! Azon kívül, hogy meghaltam! Nézze, az orvostudomány meglehetősen pontatlan tudomány. A sebészet még hagyján! Végtagok levágása, fekélyek lemetszése, vakbél és epekő kioperálása valóban egzakt mesterség. De a belgyógyászat egyhelyben topog. Azt szeretném mondani, hogy sokkal több betegség létezik, mint amennyi belőlük az orvosi listán szerepel. Még tovább megyek, és azt állítom: nem létezik két egyforma betegség. Öntudatos, felvilágosult egyének olyan betegségektől betegednek meg, amelyek nem olvadnak bele az átlagos szürkeségbe. Mellesleg, valóban nőtt valami a fejemben. De hogy mi – ezt sohasem fogjuk megtudni.

Zembla: Kikerülte a válaszadást a kérdésre: volt szifilisze, vagy sem? Szóval: igen vagy nem?

Nietzsche: Igen. De az nietzschei szifilisz volt. Úgymond überszifilisz. Remélem, hogy ez a kifejezés majd növeli a példányszámukat.

Zembla: Mi komoly folyóirat vagyunk. A példányszámnövelés sohasem befolyásolja elképzeléseinket.

Nietzsche: Azt mondja, komoly folyóirat?! Nem értek egyet önnel. Hát a múlt számban nem közöltek egy Houdinivel készült interjút?

Zembla: Dehogynem! Houdini úr az illúzió mestere volt.

Nietzsche: Én másképpen határoznám meg: Houdini a cirkusz Richard Wagnere.

Zembla: Tehát mégiscsak elismeri a nagyságát.

Nietzsche: Bizonyos értelemben – igen! De nyilván egyetért: Houdini a lehető legtávolabbra áll tőlem. Én leszámoltam az illúziókkal, ő pedig tökélyre fejlesztette őket. Egy Nietzsche–Houdini-kombináció azért nem lenne rossz dolog. Az illúzió ellen csak illúzióval harcolhatunk.

Zembla: Feltételezem, hogy a televízióról a lehető legrosszabb véleménnyel van.

Nietzsche: Ellenkezőleg! Ha nem lenne televízió, sokkal, de sokkal rosszabbul állnának a dolgok. A tévéműsorok, igaz, teli vannak kretén tartalmakkal, de a kretenizmust terjesztve valamilyen módon korlátozzák is. Ha nem lenne televízió, ami leköti az emberek figyelmét és önkéntes fogdában tartja őket, ez a sok individuum mind kimenne az utcára, és sokkal rosszabb dolgokat tenne, mint amiket a tévéképernyőkön nézünk. Emellett van itt még valami, ami nagyon fontos, s amit szándékosan hagytam a végére. Ha nem lenne televízió, a világ már rég elporladt volna a semmiben…

Zembla: Hogyan érti ezt?

Nietzsche: A világ elveszítette létezésének indokát. Ahhoz azonban, hogy a szükséges teendők elvégeztessenek, egy ideig még itt kell lennie, ahol van. A televízió egyféle műtüdő. A világot életben tartó gépezet. Felveszik és lejátsszák az eseményeket, azok újabb eseményeket váltanak ki, amelyeket felvesznek és lejátszanak… Érti, mit akarok mondani? A világot többé nem az égi mechanika tartja egyben, hanem vákuumban kering annak megfelelően, amit ebben az új angolban feedbacknek hívnak.

Zembla: Ön szerint tehát közel a világ vége.

Nietzsche: Így is lehet mondani. Én még a világ vége időpontját is tudom.

Zembla: Ön nem hazudtolja meg önmagát! Feltételezem, hogy nem áll szándékában megosztani velünk ezt az információt.

Nietzsche: Persze, hogy nem! Inkább a bizonytalanságra bízom önöket.

Zembla, 2002. május–június

 

Részlet a Napkút Kiadó gondozásában hamarosan megjelenő regényből

Fordította: Sándor Zoltán