Nyomtatás

c23978 ahmetiev08c23978 ahmetiev08

1950. március 31- én született Moszkvában. A Lomonoszov-egyetem természettudományi karán végzett. Dolgozott mérnökként, őrként, könyvtárosként, pékségben. A minimalizmus legmarkánsabb képviselője a mai orosz költészetben.

Az e stílusban írt versek – mint kifejti - valójában a szövegkörnyezetükből kiemelt fordulatok, melyeket az olvasó tetszés szerint helyezhet új összefüggésbe. Ez az irányzat a hivatalos szovjet irodalommal párhuzamosan született, többnyire annak ellenére. Ezért versei szamizdatban terjedtek, többek között Iván Alekszejev álnév alatt. Ezen a néven szerepel az 1982-es A szereplők listája című almanachban. Öt kötete jelent meg (az első 1992-ben Münchenben). Publikált a Novij Mir, a Druzsba Narodov, a Новое литературное обозрение (Új irodalmi szemle) című folyóiratokban, Цирк Олимп kortárs művészeti közlönyben.
Az 50 – 80-as évek irodalmának közreadója (Jevgenyij Kropivanyickij, Jan Szatunovszkij, Pavel Ulityin stb.). Társszerkesztője A század szamizdata antológia költészeti fejezetének, gondozója az ennek alapján létrehozott internetes anyagnak a „Nemhivatalos költészet”-nek
2013-ban e munkásságáért Andrej Bjelij-díjat kapott.

Munkái:
Миниатюры. (Miniatűrök) — München, 1990.
Стихи и только стихи (Versek és csak versek) — Мoszkva.: Издат. квартира
Андрея Белашкина (Andrej Belaskin lakása Kiadó), 1993.
Девять лет. (Kilenc év) — Мoszkva., ОГИ, 2001.
Amores: Стихи (Versek) 1966—2002. — М.: ЛИА Р. Элинина, 2002.
ничего обойдётся (a semmi történik) — М.: Самокат, 2011.