Nyomtatás

peer krisztianpeer krisztian

1974. július 22-én született Dorogon, Nagymaroson él. Déry- és Füst Milán-díjas költő, drámaíró.

Ornitológusnak készült, első publikációja tizennégy éves korában jelent meg a Magyar Madártani Tájékoztatóban (Léprigó fészkelése a Gerecsében). A Trefort Gimnáziumban érettségizett biológia tagozaton, majd az ELTE magyar‒filozófia‒esztétika szakára járt nyolc évig, de diplomát nem szerzett. „Megélhetési bűnözőként” dolgozott napilapoknak és képes magazinoknak, a kilencvenes évek elején részt vett a Törökfürdő című irodalmi lap és a Nyelvterület nevű art-rap formáció megalakításában. A kétezres évek elején felhagyott a versírással, dramaturgként dolgozott, darabokat és forgatókönyveket írt, alkalmi munkákból és pókerből élt. A Tünet Együttes és a TÁP színház tagjaként elnyert számos színházi díjat. Tizenöt év után 2017-ben jelent meg új verseskötete 42 címmel, azóta a harmadik kiadásnál tart. Új kötete könyvhétre várható. Az Elavult frontembere. Kötetei: Belső Robinson (versek, 1994); Szőranya (versek, 1997); Név (versek, 1998); Hoztam valakit magammal (versek, 2002); 42 (versek, 2017).