II. levél
Nagyapa
napra pontosan tíz éve annak hogy
minden héten legalább egyszer letörölöm az írógéped
ne félj még mindig ugyanolyan félve nyúlok hozzá
mint te
csak nekem fürgébb a kezem
egy betűt se mernék leütni megtapogatni rajta
mint az utolsó pohár bort
úgy hagytál félbe leütéseket is
nem mertem megnézni azóta se
és tudom mindig mondtad
a papír az nem olcsó
ha mulatságra használja az ember
napról-napra csendesebb az írószobád
némák a falak
nem suttognak jövőt
csak a gyertyalángot hallani
meg egy kicsit a karácsonyt
azt nem bírom belakni
ahogy évek óta
a szürke gémek sem az Ipoly-partot
pedig ott minden és mindenki védett
talán még az ember is
Nagyapa
le kell írjam
megszerettem ezt a magammal levelezgetést
szép ez így
több együtt a perc
te mondtad
meg azt is
az is beszélgetés ha csenddel játszik az ember
rájöttem hogy nagyítóval olvasod soraim
a könnyeid tágabbra húzzák betűimet
tovább tart elolvasnod
és biztos az égbolt is
olyan távoli köd
ahova csak érkezni tudnak levelek
kifelé már eltévednek
eltévednek mint mi a nyárban
emlékszel arra a forró júliusra
amikor „bechert” kortyoltunk a diófa alatt
ha emlékszel
most az égben ki takar el téged mama elől
hogy sutyiban megihasd
utána önthess még egyet magadnak
csak úgy külön
nélkülem
a születésnapomra
elhallatszik-e hozzád a
régi házunk radiátorsúgása
Nagyapa
mennyi idő nálad most egy év
hány katona van melletted
mikor gépeled végig azt
amit félbehagytál
1998
karácsony van
a faluban hamuszürke házak
omlanak össze
sorra egymásra dőlnek akár
az Ipoly-part egykori
szívós tölgyei
ünnep van
mégsem mernek harangozni
hóval se díszít az Isten
helyette térdre rogyott
vénemberek siratnak padlást
asszonyt borospincét
nem élet már az övék
csak a szívük dobog
ha még az is
csak karácsonykor
a szomszédasszony
teljesen megbolondult
csehül énekel majd ordítva
pofozva küldi
csikkeket gyűjteni
a kislányát
kinek pici tenyerében
elfért volna talán a boldogság is
az éjféli misén
láttam őt utoljára
aztán mint az ünnep
eltűnt
