Archívum
ico impressum ico archiv  ico search ico user

 Támogatók: gyoremblema l  nka little

 

Kocsma és könyvtár

 

(Centauri: Jákob botja. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2016)

 

 

centauri jakobbotjaVérlázító egyszerűsítéssel: kétféle író van (meg a sehova se tartozó harmadik). A bölcsész, aki régen éjjel-nappal körmölt (mint Balzac), újabban pedig hol ír, hol nyilatkozik. A „nem bölcsész”, aki az írás mellett erős gyökeret ver egy „hétköznapi” foglalatosságban, amint Saint-Exupéry pilóta volt, Melville bálnavadászhajón szolgált, Rimbaud fegyverrel kereskedett, Villon hivatásszerűen csavargott és koldult, Shakespeare Anglia legjobb lókupece volt. (Centauri: Saint-Exupéry első csókja)

A fenti sorok szerzője, a polgári nevét titokban tartó Centauri pedig gazdálkodó, állattartó, természetfotós és lelkes túrázó. Láttunk róla képeket, blogján és Facebook-oldalán követhetjük bejegyzéseit, végignézhettünk természetjáró túrái tudósítását, konkrét személyleírást azonban nem tudunk kapcsolni a szerzőhöz. „Ha angol név állna a címlapon, simán elhinném, hogy egy ragyogó amerikai regény briliáns fordítását olvasom.” (Tábor Ádám: Ex libris) Ha Centauri első regénye, a 2013-as Jégvágó Boldog Zoltán szavaival élve meglékelte koponyánkat, akkor a második, a 2016-ban megjelent Jákob botja padlóra küldött. A könyv látszólag egy Jack London életrajzi regény, a valóságban inkább egy útmutató kezdő kalandoroknak, kitaszítottaknak, és mint olyan, bibliai és mitológiai alakokat is eszünkbe juttathat.

Így a mottók életre hívják Odüsszeuszt, aki furfangos eszével győzte le ellenségeit és hosszú bolyongás után térhetett haza családjához. És az atyját, Izsákot megvezető Jákobot is, akinek tette után menekülnie kellett testvére, Ézsau haragja elől. Az idézett bibliai részlet Jákob angyallal folytatott tusáját és megigazulását mutatja be, melynek során elhagyja régi nevét és új, Istentől áldott nevet kap. Valahogy így születik meg a főhős karaktere is az 1890-es évek San Franciscójában. John Griffithből Jack lesz, itt azonban – Jákobbal ellentétben - hiányzik a transzcendens kinyilatkoztatás, hisz Johnny dönt, úgy, hogy megválik családjától és ezzel együtt nevétől is. „Próbáld megérteni: veszítsem el az utolsót is, ami még az enyém? Hogy miért kockáztatnék bármit is egy név miatt?” […] Kizárt, hogy csak annyira vigyem, mint az apám, bár fontos tudnod, hogy ő a legjobb ember, akit ismerek.” (74.) Johnny határait feszegeti, és gyermekkorától küldetését és célját keresi, azt, hogy „él-e benne(m) egy Odüsszeusz? (22.)

A tisztességes és befolyásolható apa felett a sötétség, a második feleség őrködik. „Titok, hogy Flora Wellman meddig él, de az már tudható, hogy meddig volt benne élet. Mindössze kilenc hónapig. A fogantatásom éjjele és a megszületésem közötti időben”. (223.) Flora Wellman a démoni erő, aki diftériás gyerekeit a gardróbba zárja, elveszi Jack nyári keresetét, nevelt lányát metszőollóval kopasztja meg, amikor meghallja, hogy egy fekete szemű és bőrű fiúról ábrándozik. Ellentéte Jack dajkája: „Jenny anyót abból az anyagból gyúrták, amely a lélek alkotója is. Jenny anyó a védelmező, forró és örök, fekete gyapot. Ízig-vérig lélek.” (78.) Ez a két, a végletekig kisarkított figura hozza be a regénybe a misztikus, földön túli világot. Van itt halottidézés, kísértetjárás és vérfagyasztó rítusok, mindez Flora Wellmann ízlése szerint. Hasonlóan egy-egy vonással megrajzolt figura az apa is, tudjuk róla, hogy tisztességes és naiv gazdálkodó, aki „nem találja a helyét a kapanyél és gereblye nélkül” (74.) és bármikor képes feláldozni magát, vagy fia jövőjét felesége jólétért. A miértekre azonban nem kapunk választ, nem tudjuk, milyen erő vonzza az apát ehhez az ördögi alakhoz. Jack ezekkel a tipizált szereplőkkel egyfajta magánmitológiát teremt, megkonstruálja saját meséjét gonosz boszorkánnyal, jóságos varázsdadával és az elátkozott királlyal. Ebből a történetből nem maradhatnak ki a barátok sem. Potti, az írástudatlan rakodómunkás, „aki kínok kínjával öltött ember alakot” (61.) mindenhová követné Jacket. És Luise, a piprerkőc értelmiségi író, akit pedig főhősünk követ. Jack a két világ közt egyensúlyoz, matrózként két hajóút alatt rangidős lesz a Red Snow-n, tekintélye van a kikötőkben, a polgári világban azonban rosszallóan méregetik a fiút.

A barátokhoz hasonlóan a nők is egy-egy világ képviselői. Miss Coolbrith a könyvtárosnő teszi férfivá a gyereket, az iskola befejezésére, írásra ösztönzi. Chieka, a gésa egy idegen, a hagyományok és tisztelet uralta világba vezeti a fiút. De Jack önző, és azt gondolja, dacolhat a törvényekkel, ő lesz a lány első férfija, amiért a gésa hatalmas árat fizet. Mia, a Zenebona vak királynője a szabadságba, a tengerre és kalózkodásra csábít. A fiú nőknél aratott sikere egyszerű: egyrészt egy támogatásra szoruló kisfiú, a nők etetik, itatják, és fürdetik. Még a bordélyokban is egy rituális fürdéssel kezdődik a légyott, úgy, ahogy az először Ina Coolbrith-szel történt. Másrészt pedig egy igazi harcos, aki még egy angyallal is megküzdene, mint Jákob, hogy megváltást és boldogságot nyerjen. Ő az, aki a sorscsapásokat lehetőségre fordítja át, a csavargás miatti börtönbüntetés a behívója lesz a kikötők kemény világába. Az első lépések után a szerencse mindig kegyeibe fogadja, még a betegség is elviselhetővé válik, ha gyönyörű könyvtárosnő ápolja és csókolja az ember fiát. Egy durva kezű matróz művelt, úrinők ágyában. Igen, ő Jack.

Ha leülsz mellé, akkor nehezen szabadulsz, mert Jack sokat beszél. Főleg a regény elején, az invokációban „összevissza pofázik” (34.), magában beszél vagy drámázik. „Talán mert abban a tévhitben élsz, hogy nem lehet gyengéd egy véres kéz, és aki az alvilágból jön, nem hozhat semmi jót.”(15.) Fogadkozik, mentegetőzik a matrózlét mocska miatt, kesereg a nők hűvösségén. Figyelemre és elfogadásra vágyik, de az ellentétes hatást váltja ki. Ha ezek után is vele maradsz, akkor azonban kellemes társaságod lesz, persze csak ha jó hallgatóság vagy. Az invokáció után következik a hosszúra nyúló seregszemle, rengeteg név és történet, ez még fárasztó és kevésbé szórakoztató. De Jack belemelegszik a történetmondásba és a közelmúlt eseményeinek bemutatása után egy frappáns és éppoly trágár átvezetéssel a régmúltra, gyermekkorára vált: „Hogy rohadtál volna anyádba! Hallod, Johnny? (73.)

Kitűnő érzékkel nyújtja el a percet és sűríti össze a hónapokat, így válik dinamikussá a történet. A kalandok ciklikusan ismétlődőek, hiába Chieka intése: „Kerüld az ismerős helyzeteket!” (515.) Jacket ösztönei és persze alkohol a pénz és a nők midig tévútra vezetik.

Beszélőnk remekül ért az atmoszférateremtéshez, bármilyen tájat, vagy helyzetet képes úgy megjeleníteni, hogy azt érezzük, részesei vagyunk a történetnek. A végtelen puszták, az óceán, a Sherman-szigetek, vagy csak a szobává alakított raktár: narrátorunk szavaira mind-mind megelevenednek. „Megbotránkozhatott volna a látottakon, ám Shepard megbocsátóan mosolygott. A csizmáját ludak kopogtatták, a vállára meg egy galamb ült.” (97.) Így jelenik meg az egykor jobb napokat látott családi birtok a pusztulás napjaiban.

A narrátor tapasztalt öregként beszél: „Ismered a csöndnek azt a fajtáját, amivel az ember élete során csak néhányszor találkozik? Amikor a rémülettől a világ örökös mozgása percekre is elakad” (81.) Született mesélő, a nyelv számára játék:

 

‒ És mondja, temethetjük őket egy koporsóba?
‒ Kedves asszonyom, mi másba akarná? A törvény szerint sincs mód másra.
‒ Félreértett doktor úr. Azt kérdeztem, hogy feltétlenül szükséges-e két koporsó, vagy elég egy is?”(81.)

 

És bármikor kapható egy kis élcelődésre és humorra, ezen alkalmakkor gyakran parodizálja önmagát, hisz nagyon jól tudja, milyennek látja őt a világ. „A hollandus csodálkozva kapkodta a ruháit, s csak bámult rám, talán az járt a fejében, miféle szokás lehet ez, hogy szőnyegbe csavarva hoznak fel, mint egy órisápalacsintát.” (510.) Emellett anyja és San Rafael-i spiritiszták is pellengérre vannak állítva, oldva ezzel a hozzájuk köthető rettegést és a haragot. „Louise farka olyan volt számukra, mint keresztényeknek a szent Grál?” (111.)

Néha azonban a beszélő elragadtatja magát, itt jönnek a közhelyek és az öncélú hasonlatok. „Az az igazság, hogy néha olyan szeszélyesen terjednek a hírek, mint a cunami hullámai.” (36.) A regény egyes helyeken túlírt, ilyenkor felsóhajt az olvasó és gyorsan továbbhalad. Ezt és a kezdeti lelkesedést, a szereplők hadát leszámítva azonban jól mulatunk. Jack bódult döntései következtében a feszültség állandóan fennmarad, mindig folyik a vér, vagy valamilyen alkohol, ha pedig unatkoznánk a fedélközben, akkor Flora Wellman szelleme ráz fel minket. Jack történetmondása szórakoztató, néha szabadszájú és humoros.
Ahogy a történet végére érünk, elkezdhetünk gyanakodni, hogy mesélőnk, nem pusztán gyötrelmes ifjúkorát, egzisztenciális válságát kívánja megosztani velünk. „Itt fekszik előttem a múlt, és halott.” (9.) Így kezdődik és zárul a regény. A titokra azonban csak a regény végén derül fény, akkor, amikor megismertük és megszerettük Jacket. Igazi gazfickó, remekül ért a meggyőzéshez, álcázáshoz és a meséhez is. Regényünk végén pedig magához veszi Jákob botját, letörli, majd visszahúzza a tőrt és elindul a kocsmába vagy a könyvtárba.