Kortárs lírai mesék

 

 

A kortárs gyermekirodalmi kisepikai alkotások egyik legsajátosabb színfoltját a lírai mese típusa képezi, amely nyelvezetében, történetalkotási módjában és funkciójában is eltéréseket mutat a többi irodalmi mesetípushoz képest. A lírai mese egyedisége többszörös határhelyzetéből fakad: műnem szempontjából a líra és próza határán helyezkedik el, műfaj szempontjából átmenetet képez a novella (gyermektörténet) és a mese között, befogadó szempontjából pedig az ún. felnőtt- és gyermekirodalom határmezsgyéjén fekszik.

 

A lírai mese határhelyzeti pozíciói

 

Műnem szempontjából közelítve a fogalmat a lírai mese a líra és próza határterületén születő lirizált próza egy megvalósulási módjaként értelmezhető. A lirizált próza határfogalma a jakobsoni kitágított metafora- és metonímiaelmélet keretében artikulálódik, melynek értelmében a prózai műveket alapvetően metonimikus szövegszerveződés jellemzi, míg a lírai művekben a metafora válik domináns formaszervező elvvé. Benyovszky Krisztián ezért a lirizált prózát szinkretikus műfajnak nevezi, ahol a metonimikus formaszerveződésű szövegben előtérbe kerül a metaforikusság is, vagyis egyszerre érvényesül és nehezen választható szét a két formaszervező elv az adott műben.[1] Dobos István – Egri Péter, Heé Veronika, Kántor Lajos, Gáspári László kutatásait összegezve – a lírai elbeszélés poétikai tartalmát szintén a metaforikusság uralkodó jellegében méri. A lirizálódás eszközei közé többek között a költői önkifejezés, szubjektivizmus, érzelmi megnyilatkozás dominanciáját; a belső monológ és szabad függő beszéd alkalmazását; a fabula érzelmi-hangulati reflexiókkal való tördelését; a belső történet alkalmazását; az emlékezetfelidéző elbeszélőhelyzet, sejtetés, szabad képzettársítás, álom- és látomásleírások gazdagságát; a látomásos természeti képek burjánzását; a külső tér helyetti belső térleírások preferálását; a l’art pour l’art művészet metaforikus nyelvi alakzatait – a kifinomult formakultúrát, mesterkélt technikát, lírai látásmódú formatörekvéseket – sorolja.[2] A próza lirizálódásának számos összetevője közül František Miko a mondat hangtani-ritmikai szerkesztését, ritmikus szakaszolását tartja a legdominánsabb eszköznek.[3] Benyovszky Krisztián a prózai szöveg metaforizálódását a szöveg különböző szintjein (szavak, mondatok, kompozíció szintjén) látja megvalósulni, ezért kétszintű metaforizálódási folyamatot különböztet meg: egyrészt a szűkebb értelemben vett stílus szintjén, lexikális szinten lokális metaforákat tart számon, amelyek az elbeszélő, szereplő szólamában érvényesülő metafora-típusú alakzatokat foglalnak magukba; másrészt nemcsak lexikális szinten, hanem a cselekményszerkezet és kompozíció szintjén is számol a metaforizációval, amely a lokális metaforák közti kapcsolatok és kölcsönhatások, ezek rendszert alkotó, ismétlődő megjelenése révén fenntartott metaforákat eredményez. Míg a lokális metaforák a szemléletesség, érzékletesség, hangulati, érzelmi hatás fokozásának funkcióját töltik be, a fenntartott metaforák a szövegben szétszórtan megjelenő motívum, helyzet, cselekményszelet mintázatalakító erejére, többletjelentőségére kívánnak rámutatni.[4]

Műfaji szempontból tekintve a lírai mese a novella és a mese műfaji határán helyezkedik el. A mese műfaji tradíciójából a mesei világkép közvetítését, a csoda jelenlétét, a csodás látásmód ábrázolását őrzi meg, illetve eukatasztrófát, vagyis pozitív, feszültségfeloldó zárlatot tartalmaz. Az irodalmi mesetípusok közül a lírai mese aránylag laza kapcsolatot tart a mese műfaji alapját képező tündérmese tradíciójával,[5] mivel mind a mesei szüzsét, mind a mesei sztereotípiákat és szerepköröket adaptált módon, akár a végletekig megbontva, nyomokban integrálja magába, és gyakran csupán egy-egy tündérmesei szereplőt, mesei elemet villant fel. Nyelvezetében is eltér a tündérmesei tradíciótól, hiszen a népmese tömörítő beszédmódjával szemben a nyelvi ornamentalitást helyezi előtérbe. Mivel a narratívát – a szüzsé kibontakozásának kárára történve – lokális metaforák kezdik uralni, a mesei tradícióra jellemző kalandosságnak ellenállva háttérbe szorul a cselekményesség, a szüzsé minimalizálódik. A szövegszerkezetet átjáró fenntartott metaforák azonban a tündérmesei világtól sem idegenek, hiszen a végletekig stilizált szerepkörök metaforikus jelentésű karakterek, cselekményszeletek születését eredményezik, ám a lírai mesében a kompozíciós szintű metaforizáció is dominánsabb, átfogóbb jelleget ölt. Ezeket a műveket a lírai eszközökkel átszőtt beszédmód mellett fokozott metaforikus jelentésháló-képzés jellemzi. Figyelemre méltó a novella műfaji sajátosságainak betüremkedése is: a lírai mesék leginkább a gyermektörténet típusához közelítenek, amely a gyermekek hétköznapjairól, mikrovilágát, a mágikus világkép tudatos működtetését, a gyermeki gondolkodásmódot, nyelvezetet és világlátást tükröző történet.[6] A gyermektörténetet gyakran összemossák a mese, irodalmi mese fogalmaival, holott ezekből a szövegekből alapvetően hiányzik a mesére jellemző mágikus gondolkodás, a csoda, a csodálatosság, eltűnik a racionális‒irracionális tér-időábrázolás, és a hétköznapi élettér hétköznapi témái kerülnek előtérbe. A gyermektörténetek a gyermeket állítják a fókuszba, gyakran én-elbeszélőt szólaltatnak meg, érzékenyen reagálnak a felnőtt‒gyermek kapcsolat ábrázolására, az óvodás és hétköznapi valóság, kamaszodás, önmegismerés, barátság, szerelem problémáira. A lírai mese épp a gyermektörténet tematikai érdeklődéséből kölcsönöz, azonban ezek narrativizálásához a gyermektörténet élőbeszédszerű, élményszerű elbeszélésmódja helyett lirizált nyelvhasználatot alkalmaz. A mese és novella határán egyensúlyozó lírai mese tehát szabadon válogat a két műfaj összetevőiből, így a két szövegtípus különböző variációját teremti meg.

A lírai mese többszörös határhelyzetéhez hozzájárul a befogadói szempont mérlegelése is, hiszen a népmesével szemben az irodalmi mesét hagyományosan elsősorban a gyermekbefogadók számára írt műveknek tartjuk. A lírai mese azonban a metaforizációnak köszönhetően ingadozóvá teszi, illetve kitágítja a célközönség összetételét. Ezt a műfajt egyaránt magáénak vallja a felnőtt- és a gyermekirodalom is, optimális esetben mindkét célcsoport befogadóként funkcionálhat. A célközönség – amennyiben beszélhetünk egyáltalán arról, hogy a szöveg determinálja az olvasóközönségét, magához vonzza kiszemelt célcsoportját – összetétele alapvetően a tündérmesei és gyermektörténeti tradíció tükrözésének arányától (is) függ, azonban mindkét műfaji hagyomány átitatja a lírai mesét. A lirizált nyelvhasználat, a lokális és fenntartott metaforák sűrűsödése összetettebbé teszik az értelmezői folyamatot, ami a gyermekek életkori sajátosságaival, kívánalmaival nem esik feltétlenül egybe. Számos értelmező ezért a lírai mese műfaját dominánsabban a felnőtt irodalom részének tartja.

 

Lírai mesék a kortárs gyermekirodalomban

 

 

A kortárs magyar irodalmi mesekorpuszban elsősorban Máté Angi, Boldizsár Ildikó, Finy Petra és N. Tóth Anikó gyermekirodalmi alkotásaiban találunk lírai meséket. A szerzői névsor rövidsége, valamint a gyermekirodalmi antológiák szűk líraimese-kínálata – a többi irodalmimese-típushoz képest csupán egy-egy lírai mesét tartalmaznak ezek a gyűjtemények. A Navigátorban például Boldizsár Ildikó A Nap és a Hold találkozása műve szerepel[7], az Érik a nyárban Máté Angi Volt egyszer egy nyár műve található,[8] az Elfelejtett lények boltjában Máté Angitól a Volt egyszer egy hideg és a Volt egyszer egy csend,[9] Boldizsár Ildikótól pedig A gyöngyszemű lány című mese olvasható[10] – egyaránt a műfaj határhelyzeti pozícióiból fakadó speciális jellegét bizonyítják. Tanulmányomban a lírai mese három arcát mutatom be három szerző, Máté Angi, N. Tóth Anikó és Finy Petra művein keresztül, és elsősorban a műfaj nyelvi és kompozíciós aspektusaira hívom fel a figyelmet.

 

Máté Angi lírai meséi

 

 

Máté Angi szövegvilága markánsan eltér a kortárs gyermekirodalmi alkotók univerzumától, mivel a lírai mese uralkodó műfajként járja át a munkásságát. Az írónőt a kortárs lírai mese mesterének tartjuk, aki bravúros nyelvzsonglőrként a kortárs gyermekirodalmi diskurzusban „liriko-epikai nyelvi szöveteket”,[11] „nyelvművészeti alkotásokat”[12] hoz létre. Művei magukon viselik a lírai mese valamennyi határhelyzetéből adódó kettősséget: a lirizált próza jegyeit hordozva a lexikai és szövegszerkezeti szintű metaforizáció járja át azokat; a gyermektörténet és tündérmese műfaji tradíciójából építkezve egyrészt gyermeki világlátás és gondolkodásmód uralja a szövegeit, másrészt egyszerre ad teret a tündérmese mágikus elemeinek, szereplőinek és világképének, illetve a hétköznapi mikrovilág gyermeki fantázián megszűrt artikulálódásának; mindezeket együtt véve pedig az ő lírai meséi okozzák a legnagyobb dilemmát a célközönség megítélését illetően.[13] A gyermekbefogadókkal való számolás mégsem idegen ezektől a művektől, mivel Máté lírai meséi – a gyermekeknek szánt irodalmi mesék és gyermektörténetek legjellemzőbb sajátosságához hűen[14] – összhangba hozzák a gyermeki gondolkodás működését a mesei világkép működésével, harmóniát teremtenek a célközönség életkori jellemzőiből adódó gyermeki világlátás és a mese mágikus világlátása között. Ezek a szövegek tehát kiemelten érzékenyen rezonálnak a gyermekbefogadók pszichikai sajátosságaira. A művekben tetten érhetjük a gyermek hiányos ismereteinek képzelettel való feltöltését[15] – ilyen pl. a környezet elemeinek nem rendeltetésszerű használata –, a mágikus-csodás világ hétköznapi világba való betüremkedését (pl. a piros fazék mint emlékgyűjtő hely). A gondolatok, álmok objektív valóságként kerülnek értelmezésre (ezt láthatjuk a tündérrigólányok egymás álmának megélésekor), a gyermeki énközpontúság, saját magához való mérés, a többféle nézőpont ütköztetésének hiánya[16] pedig a békaperspektíva alkalmazásában, a gyermeki nézőpont mint egyetlen nézőpont érvényesítésében figyelhető meg. A gyermeki világlátás érvényesülését látjuk a szövegek utópisztikusságra, játékosságra, derűre való törekvés[17] tendenciájában is (kitűnő példák erre Az emlékfoltozók főszereplőinek karakterei).[18] A gyermektörténetek és irodalmi mesék sajátosságaként számon tartott gyermeki szereplők és a gyermek mikrovilágához kapcsolódó tevékenységek Máté lírai meséiben is domináns szerephez jutnak – pl. a nyár közeledte a biciklik, rollerek előkerülésében nyilvánul meg, a nyár kekszet eszik és málnaszörpöt iszik.[19]

A gyermeki és mesei mágikus világkép találkozásán túl a lokális és fenntartott metaforák burjánzása jellemzi Máté Angi műveit. A metaforizáció lexikai szintjén a szereplő, elbeszélő szólamába fűzött szóképek közé sorolható az ismétlés alakzatának szerepeltetése („Ha anyája fésülni kezdte, fésülni kócait”), a szabad képzettársítás, sejtetés alkalmazása („Mindent szeretett, ami állt. […] Minden szeretett, ami járta az ide-odát.”), a hétköznapi tárgyak, természetei elemek főszereplővé emelésével létrejövő antropomorfizálódás, animizálódás (pl. a pocsolya saját létének értelmezése), ide tartozik a hangulatfestés, érzékeltetés céljából születő hasonlítás alkalmazása is (pl. „Sárga volt és kócos, ég felé indult, mintha az álom hajnalonta onnan szaladna világgá”).[20] Szintén a lexikai metaforizáció szintjéhez sorolható a Máté-szövegkorpuszra jellemző grammatikai invenció alkalmazása – N. Tóth Anikó írja Mátéról: „A világteremtés tehát nyelvteremtés.”[21] –, amely többek között tájnyelv-imitálással („piroskodni kezdtek a cseresznyék”),[22] gyakori főnevesítéssel („történik a jó”), rendhagyó toldalékolással („a sürgölődést forogták, forgolódást sürögték”)[23] valósul meg. A szövegszerkezeti szintet érintő metaforizáció elsősorban a parabolisztikusságban (például a nyári forróság terjedése vidéki utazásként való szemléltetése); a szereplők metaforaláncon keresztüli jellemzésében (például a Volt egyszer egy kötet történetei egy-egy szereplő leíró jellegű bemutatása köré összpontosulnak); a kalandosság leépítésében és a cselekmény minimalizálásában (kalandok helyett hétköznapi mikroesemények, álmok, gondolatok, vágyak kerülnek leírásra); a téridő kitágításában („Olyan volt ez a nyár, hogy folyton mennie kellett, hát utazott”;[24] a racionális és irracionális világ összeolvasztásában bontakozik ki (pl. a tündérrigólányok a szobájuk ablakából csiklandozták a Holdat).

 

N. Tóth Anikó lírai meséi mint lirizált gyermektörténetek

 

 

N. Tóth Anikó gyermekirodalmi munkásságát műfaji és formai sokszínűség jellemzi. A lírai mese nála – Máté Angi szövegvilágával szemben – nem élvez elsődleges pozíciót, hanem a szövegkorpuszának egy sajátos szeletét, adaptált változatát, egyéni arcát képezi, és elsősorban Az eszemet tudom[25] című gyűjteményben jelenik meg. Míg a Máté-féle líraimese-felfogás lényegét a lirizált nyelvezet fokozott használatán túl a gyermeki és mesei mágikus világlátás kiegyensúlyozott összhangja képezi, az N. Tóth-féle művekben a svéd típusú gyermekversek, illetve Janikovszky Éva gyermektörténeteinek hatása figyelhető meg, amely lirizált gyermektörténetek születését eredményezi. A svéd típusú gyermekvers hatásáról és a Janikovszky-tradíció működéséről tanúskodik a szövegek tematikai köre (a gyermek személyes kapcsolatai, mikrovilága, világról alkotott véleménye, a mindennapokban megélt eseményei és azokhoz fűzött kommentárjai, bensősége kitárulkozása kerül terítékre,[26] a gyermeki nézőpont érvényesítése és a gyermeki világlátás felnagyítása; az én-elbeszélőként megszólaló gyermekszólam előtérbe helyezése; valamint a novella javára történő, mágikus-mitikus mesei elemekről való fokozatos leválás (a racionális-irracionális téridőfelosztás a racionálisra szűkül, amibe a fantázia, képzelet, álom, álmodozás regiszterein keresztül türemkedik be egy-egy fantasztikus elem; a csoda, csodaszerűség háttérbe szorul, a fabulózus fokozatos felszámolása a hétköznapi élettér mindennapiságát, az „élet apró csodáira való rácsodálkozást” helyezi előtérbe). A gyermektörténetek világához közelítő szövegekben a tündérmesei elemek már csak nyomokban bukkannak fel, és ilyenkor is a hétköznapi élettérbe adaptálódnak (ezt látjuk pl. a függönymanó, mosdószörny karakterében is).

N. Tóth Anikó lírai meséi tehát lirizált gyermektörténetekként artikulálódnak, melyeket épp a nyelv működése, illetve a metaforizáció különböző szintjeinek érvényesülése alakít egyedivé. A lirizált nyelvhasználat ugyanis mozgásba lendíti a fantázia világát, és a „hétköznapiságból” „varázslatosat” teremt. A műfajilag nehezen artikulálható szövegek önmagukat „mesketékként” határozzák meg. Ez a megnevezés egyrészt a terjedelmi rövidségükre utal, másrészt a mesei tradícióhoz való problematikus viszonyt jelzi. A lirizálódás lexikai szintjén megjelenő lokális metaforák között kiemelt szerepet tölt be maga a meskete fogalom perszonifikálódása, amely a kötet bevezetőjében és fülszövegében szerepelve önreflexív módon keretezi, determinálja a többi szöveg értelmezését is. „Vannak világos és sötét mesketék. A világos mesketék könyvekben lapulnak, és ha este föllapozzuk őket, a szemünkbe világítanak, és nem hagynak elaludni.”[27] A lirizálódás eszközei közé sorolhatjuk a grammatikai invenció alkalmazását is, amely egyéni szóalkotásban (pl. anyarobot, időhúzó, embervadász), hangutánzó és hangulatfestő szavak burjánzásban (pl. sutyorgás, kicsusszan), a szó szerinti és metaforikus jelentés feszültségének megmutatásában, a metaforikus jelentés leépítésében (ilyen például a törzsvendég fogalmának szó szerinti értelmezése) figyelhető meg.[28] A számos lexikai és kompozíciós szintű metaforizáció közül leginkább a szinesztézia (pl. halkfinom puszi), alliteráció (pl. bánatosan búcsúzkodnak), metafora (pl. álommorzsa, titokpuszi, kavicsnyi csikiemlék, apu erdőillata), megszemélyesítés (pl. gondok kalapálják a fejet), ellentétek kedvelése („közeli barátaink és távoli rokonaink”),[29] halmozás („A készülés jó dolog, mert közben lehet tervezgetni, ábrándozni, vágyakozni, izgalmaskodni, tenni-venni.”),[30] valamint a cselekményességet felváltó hangulat, érzelem- és benyomásleírások (ezt találjuk pl. az Illatos vagy a Puszik című művekben) megjelenítése uralja ezeket a műveket.[31]

 

Finy Petra lírai meséi

 

 

Az előző két líraimese-koncepcióhoz képest Finy Petra lírai mesevilágában (A fűszerkatona[32]; A darvak tánca[33]) a tündérmesei hagyomány dominanciáját fedezhetjük fel. A művek gyermekpszichológiai megközelíthetősége itt háttérbe szorul, a gyermeki gondolkodás elemei kevésbé lesznek relevánsak, helyettük a népmesei és irodalmi mesei réteg kerül a figyelem középpontjába. A tündérmesei tradíció jelenlétét a mesei szerepkörök karaktereinek megjelenése (boszorkány, tündér, királylány, királyfi), a mesei világ motívumainak artikulálódása (fekete macska, az útjárás motívuma, a párkeresés életcélként való meghatározása), a tündérmesei kétdimenziós téridőhasználat egységesként való felfogása, a racionális világ háttérbe szorítása, a cselekmény irracionális (mesei) térbe helyezése (kert, királyi udvar, öregasszony háza), az időtapasztalat felfüggesztése (régen, egyszer, egy nap kifejezések használata), mesei szófordulatok megjelenítése („Egyet se búsulj”)[34] képezi. A Finy-féle lírai mesék ugyanakkor az irodalmi mese műfaji sajátosságaiból is merítenek, amikor a sajátmese, szomorú mese elemeit integrálják (pl. A levendulagyermek című szövegben megjelenő halál, fájdalom témájának feldolgozásában, a szociális érzékenység megjelenítésében),[35] a saját meseiségre visszautalva az önreflexió eszközével élnek (pl. A hiúzfiú című műben szereplő mesét olvasó lány nem hisz a mesékben),[36] a tündérmesei szereplőket a társadalmi valóság tükrében, referenciális módon ábrázolják (pl. A boszorkány karikáiban a boszorkányt a falusiak által üldözött, megbélyegzett, kiközösített vajákos asszonyként mutatja be).

[37]

A szövegek lirizálódása Finy esetében is mindkét metaforizációs szintén megfigyelhető, sőt a kompozíciós szintű metaforizálódás egyes művekben dominánsabban lép fel a lexikai szintű lokális metaforáknál. A lokális metaforák körébe sorolhatók a hasonlatokkal történő szereplőjellemzések („Vad volt, mint a párját vesztett nőstényfarkas és bősz, mint a harcba induló barnamedve”)[38] és cselekményleírások („Szépségével úgy elvarázsolja, hogy addig nézi a tóparton, amíg le nem megy a nap”),[39] a szinesztéziák („A néma árnyék egy hiúzban végződött”),[40] a metaforák (fénykönnyeket sír), az alliterációk („a könnye is kicsordul a kínos küszködésben”),[41] az ismétlések („Csak nézte, nézte, nézte őt.”),[42] a szinekdoché („Volt egy ember a faluban, aki már régóta irigyelte az anyó gyógyító erejét, de legfőképp meleg szívét és mosolyát”).[43] Kompozíciós szintű metaforizáció figyelhető meg a szereplők jelleme és külseje közti mágikus kapcsolat szövésében (pl. az árva lány megőszül); a metalepszis használatában (a hiúzzá vált fiúval találkozó lány arról olvas, hogy találkozik egy lány egy hiúzzá vált fiúval);[44] a mesei részleteket elfedni igyekvő, mesei stilizálással élő elliptikus, balladisztikus szerkezet alkalmazásában; a szimbolikus sejtetések, előreutalások burjánzásában („Az örök boldogság virágát csak a legnagyobb bánatban találod meg”);[45] a szereplők/dolgok metonimikus performációjának folyamatleírásában, az eredettörténetek kedvelésében (pl. a szülő után sóvárgó, magasba emelt lila kezű gyermekek földbe gyökerezése mint levendulává válás; a szomorú, árva lány hajából árvalányhaj lesz).

 

Összegzés

 

 

A tanulmányban bemutatott líraimese-koncepciókból és a fent ismertetett határhelyzetekből adódóan láthatjuk, hogy a lírai mese az irodalmi mesének egy olyan sajátos típusa, amely számos műfaji, stilisztikai elemet integrál magába. Ezekben a művekben a mese varázsvilága elsősorban nem a mágikus szereplőkön, téridőn, eszközökön, motívumokon keresztül születik meg, hanem a poétikai funkció felerősödésével, a nyelvezet metaforizálódásával, a lokális és fenntartott metaforák burjánzásával artikulálódik. A lokális metaforák esetében nemcsak a metafora típusú szóképek gazdagságát tapasztalhatjuk, hanem a gyermektörténet típusából kölcsönzött, gyermeknyelv-használat imitációjából fakadó szólebontási tendenciákat, nyelvrontási mechanizmusok jelenlétét, a grammatika működésének szétfeszítéséből adódó egyéni szóalkotásokat is. A kompozíciós szinten megjelenő fenntartott metaforák közül a tündérmeséből kölcsönzött mesei stilizálás, ismétlődés és parabolisztikusság járja át a lírai mesét. Jellemző a szüzsé dinamikájának belső tájábrázolással, hangulatok, érzelmek megfestésével történő megtörése, a gyermeki asszociációk előtérbe helyezése. Kiemelt szerepet nyer a cselekmény minimalizálódása, a narratív jelentések kibontakozásának hátráltatása, a mikroesemények felnagyítása, illetve a tündérmeséhez vagy novellához mért terjedelmi rövidülés is. A lírai mese lényegét tehát a gyermektörténetek és sajátmesék lirizálódása képezi, amely a „meseszép nyelv” használatával a mesei fantasztikum megteremtésének illúzióját hozza létre. A határmezsgyék mentén artikulálódó irodalmimese-típus tehát a szófestés eszközével teremti meg a maga mesevilágát.

 

 

JEGYZETEK

 

---