Szárazvihar
Éjszaka feltámad a szél.
Álmomban apadó tavakba öntögetek
egy bolygónyi óceánt. Hullámzik a függöny.
Parkettába szorult ereket tapogat egy szúnyog.
Hunyorog a túlparti város. Koncertfények
mardosnak az égbe, csillagfoltos bőre fölhasadozik.
Napok óta ígérik az esőt.
Nagyapa fotelba szárad, mozdulatonként roppan a teste.
Ha elalszik, csontfehér földeken jár, szőlősorok
maradékai közt. Házunkat benövi egy őshonos babona:
mintha kifakadt magok tenyésznének a szőnyeg bolyhaiban.
Dörög az ég, felriadok, torkomban ízelt láb kaparászik.
A nem szűnő lihegés lassan újra elaltat.
